Dzerel

Robi és Krisztina a neten ismerkedtek meg egymással. Kriszta Kanadában Robi Magyarországon élt. közel egy évig tartották fenn virtuális szerelmi kapcsolatukat, mire ezen a nyáron végre először sikerült az első találkozás, és szemtől szembe is megláthatták, megölelhették egymást. Ma férj és feleség. Robi mesél.

Volt olyan, hogy napi 4-8 emailt váltottunk, a rekord telefonálásom pedig 14 óra hossza volt. Naponta beszéltünk átlag 2-9 órát. Próbáltunk minél többet adni és mutatni egymásnak a valós életünkből. Papírrra írt leveleket is váltottunk, így láttuk egymás kézírását. A telefonon keresztül hallhattuk elég gyakran egymás hangját. Videofelvételt küldtem magamról, hogy lássa a mozdulataimat, ahogyan jövök-megyek, beszélek. Sok fényképet kaptam tőle, így gyakran megnézhettem a mosolyát, kedves arcát.

Kettőnk meghitt találkozását a Dunapart legszebb részén szerveztük meg. Mivel nem akartuk, hogy bármelyikünk is toporogva várja a másikat, azt találtuk ki, hogy egy adott időpontban Krisztina elindul a Batthyány térről, én pedig a Lánchídtól, és valahol félúton összetalálkozunk. Amennyi időt csak lehetett természetesen együtt voltunk. Olyan volt, mintha lelkem egy elveszett részét kaptam volna vissza. Elsőként egy horvátországi zarándoklaton vettünk részt, egy híres szent helyre, Medjugorje-ba utazunk, itt kértem meg a kezét.

Naplemente volt éppen, amikor a dombon álló hatalmas kereszt tövében beszélgettünk. Egy pillanatban lecsatoltam a nyakláncomat és megkérdeztem őt: ”Kedvesem, Krisztinám leszel a feleségem?” Ő elpirult, és csak ennyit mondott: ”Leszek a feleséged, Robi” A nyakláncot ennek emlékére a nyakába akasztottam, amit azóta is visel. Összeölelkeztünk, és fantasztikusan boldogok voltunk. Az illendőség kedvéért később itthon az édesapjától is megkértem lánya kezét, volt is nagy megdöbbenés a családban.

Bár eleinte kételkedtek a kapcsolatunkban, talán a szokatlan korkülönbség miatt (én 21 vagyok, Krisztina pedig 28 éves), de hamar elfogadott bennünket a környezete. Szeretettel néztek ránk, mert látták, mennyire szeretjük egymást. Bárhol jártunk, Szentendrén, Visegrádon, St Martin koncerten, szerető csendes nyugalom vett körül, amikor étteremben voltunk, nem az ételre, csak egymásra figyeltünk. Fantasztikus nő és ember, azt kérdeztem magamtól, megérdemlem-e őt? Az ő boldogsága számomra mindennél fontosabb, és csak vele együtt találhatom meg a magamét is.

Torontóban sok magyar van, így nem lesz nehéz barátokat, közösséget találni. Krisztina már évek óta ott lakik, így rajta keresztül biztosan sikerül hamar megtanulnom a helyi szokásokat, nyelvet, bár angolul már most is elég jól beszélek. Speciális szakmám van, és azt hiszem, joggal bízhatom abban, hogy sikerül majd jó állást találnom, és anyagilag is biztos hátteret tudok majd teremteni a családomnak. Tudom, hogy Krisztina csodálatos anya és feleség lesz! A rövid távú tervek között szerepel egy fontos feladat, ugyanis a párom már megszervezte, hogy én legyek idén a Mikulás a helyi óvodában.

Az esküvő azóta valóban megköttetett, odakint Kanadában.