Család

27-35. hét

Most már igazán itt az ideje, hogy összepakold homlmiajidat. A baba rohamosan növekszik, és egyre több életfunkciója tökéletesedik ebben az idõszakban.

A huszonhetedik hét

A magzat súlya már elérheti az egy kilót, a hossza huszonnégy centiméter. Fejének átmérője, az úgynevezett BPD-érték hét centiméter. A sötétséget és a világosságot már meg tudja különböztetni egymástól.

A terhesség harmadik harmadában átlagosan napi kétezer-ötszáz kalóriára van szükséged. Kellemetlenségeket okozhat a hormonális okokból kialakuló, sokaknál állandósuló ínygyulladás, ami minden fogmosáskor ínyvérzéshez vezet. Távolíttasd el a fogorvossal a fogak és az íny határán lerakódó fogkövet, öblíts minden fogmosás után cserszömörcés szájvízzel vagy olyannal, amit az orvos javasolt.

A huszonnyolcadik hét

A magzat már ezeregyszázötven grammos. Ez nagyjából a várható születési súly harmada. Teste huszonöt, lábacskái pedig öt és fél centiméter hosszúak. Testének arányai már körülbelül olyanok, amilyenek születéskor is lesznek. A babák kilencven százaléka fejvégűen helyezkedik el. Ez azonban a szülésig még többször is változhat.

Ha a laborvizsgálatok során Rh-összeférhetetlenséget állapítottak meg, gyakran ellenőrzik az ellenanyagszint emelkedését. Sor kerülhet hasfalon keresztüli magzatvíz-mintavételre is, hogy ebből állapíthassák meg, mekkora a magzat billirubin-szintje.

A huszonkilencedik hét

A magzat már ezerkétszázötven grammos, hossza huszonhat centiméter.

Szánj minél több időt kirándulásra, táncra, sétára, zenés tornára – vagyis örömteli, testmozgással járó kikapcsolódásra. Ennek során ugyanis endorfinok, azaz boldogsághormonok szabadulnak fel. Az sem utolsó szempont, hogy javul az anyai és magzati keringés. Érezd jól magad, élvezd egyre jobban domborodó pocakodat! Figyelj tested jelzéseire, s ha fáradtnak érzed magad, pihenj le haladéktalanul! Minden más ráér!

A harmincadik hét

A baba már arra is képes, hogy szabályozza a testhőmérsékletét. Súlya ezernégyszázötven gramm, hossza huszonhét centiméter.

Tájékozódj időben a különböző szülési módozatokról. Látogass el a választott kórházba, nézd meg, milyen a szülőszoba. A kórházi szülésre felkészítő tanfolyamokon erre mindig van lehetőség. A felkészítés során rendszerint szülésről szóló filmet is láthatnak a kismamák. Nem árt, ha pontosan tisztában vagy azzal, mi fog történni a szülés során!

A harmincegyedik hét

A magzat bőrét vastag magzatmázréteg borítja. Körmöcskéi már ujjai hegyéig érnek. Súlya ezerhatszáz gramm, hossza huszonnyolc cm.

Ekkor esedékes a második fogászati ellenőrzés. Ha kezelésre van szükség, nyugodtan be lehet adatni fájdalomcsillapító injekciót, a magzatnak nem árt. Fogröntgen is készülhet, ha a pocakot gondosan letakarják az ólomköpennyel. Kerüld a puffasztó ételek fogyasztását. Érdemes naponta többször, kisebb adagokat enni, így elkerülhető az állandó teltségérzés.

A harminckettedik hét

A kisfiúk heréi a lágyékból leszállnak a herezacskóba. A magzat súlya ezernyolcszáz gramm, hossza harminc centiméter. A bőr alatti zsírszövet megvastagszik. EEG-vizsgálattal kimutathatók a magzatnál az álom és ébrenlét ciklusai. Ez azt jelenti, hogy a picinek nem születése után kell majd megtanulnia aludni, hiszen valamiféle ciklikusság már odabent is tagolta napjait.

Ekkor kerül sor a harmadik ultrahangvizsgálatra. Ellenőrzik, hogy megfelelő ütemben növekszik-e a baba.

A harmincharmadik hét

A magzat már kétkilós. Fejének átmérője nyolc és fél centiméter, feje búbjától a farokcsontjáig harminc és fél centiméter.

Ha hepatitisz gyanúja áll fenn, hepatitisz-szűrést kell végezni az anyánál.

A harmincnegyedik hét

A baba súlya már kettőezer-kettőszázötven gramm, hossza harmincegy és fél centiméter.

Ettől a héttől kezdve már háromhetente ajánlatos orvoshoz járni. Hetente egyszer javasolható az NST-vizsgálat, melynek során a fekvő kismamánál mérik a méhösszehúzódásokat, és közben a magzatmozgásokat is feljegyzik. Ha eddig nem tetted volna, csomagolj össze minden fontos holmit a kórházi tartózkodáshoz.

A harmincötödik hét

A pocaklakó már nem is olyan pici, súlya kettőezer-ötszázötven gramm, hossza pedig harminckét centiméter. Ha megszületne, már optikai mintákat is képes volna felismerni. A fényre érzékenyen reagálna.

Minden fontos telefonszám kéznél van? Eldöntöttétek már, kire bízod a nagyobbik gyereket, ha szülni mész? Kipróbáltátok már, mennyi idő alatt értek be a kórházba? Érdemes tesztelni az útvonalat csúcsforgalom idején és az éjszakai órákban is. Szerezz be olyan hálóingeket, amelyeket legalább köldökig ki lehet gombolni a szoptatáshoz.

Szaktanácsadó: Dr. Török Miklós szülész-nőgyógyász

Fotók: Eltern

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top