Minden infó a Saul fia című filmről

A Saul fia című filmet Nemes Jeles László rendezte (külföldön Nemes László néven ismerik), operatőre Erdély Mátyás. A magyar film 2015-ben készült. A Saul fia holokausztfilm, megközelítése a rendező értelmezése szerint abból a szempontból újszerű az eddigiekhez képest, hogy benne a zsidóság szenvedéstörténete helyett az egyes ember története a téma. A Saul fia története azonban még az egyén szintjén sem zárulhat "hepienddel" a megsemmisülés szükségszerű. A filmet megtekintő Claude Lanzmann, a Soá című (közel tíz órás!) holokauszt alapfilm rendezője "fiam vagy!" megjegyzéssel nyugtázta a 38 éves Nemes Jeles első nagyjátékfilmjét.

A Saul fia két nap történéseit mondja el. A főszereplő, Saul Ausländer (Röhrig Géza játssza) a koncentrációs tábor halottait kezelő, ugyancsak halálra ítélt Sonderkommando tagja, aki a halottak közt megtalálni véli a fiát. Elhatározza, hogy méltóképpen - rabbival, kádist mondva érte - temeti el, ami szinte reménytelen vállalás. Társai eközben fellázadnak, ami hasonlóképpen kudarcra ítélt cselekedet.

A Saul fia 2016-ban Golden Globe-díjat nyert, és jelölték Oscar-díjra is.

Saul fia galéria

  • Nemes Jeles László

Kapcsolódó cikkek

Halottmosdatónak állt Röhrig Géza, a Saul fia főszereplője

Halottmosdatónak állt Röhrig Géza, a Saul fia főszereplője

Bár a Saul fia megkapta az Oscart, Röhrig Géza a sikert követően nem lett színész. Az élete sem változott meg különösebben.

Újabb hatalmas sikert ért el a Saul fia

Újabb hatalmas sikert ért el a Saul fia

A Saul fia elnyerte a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) legjobb idegen nyelvű filmjének járó díjat. Nemes Jeles László filmjét nemrég a Londoni Kritikusok Köre is díjazta.

Lengyel díjat söpört be a Saul fia

Lengyel díjat söpört be a Saul fia

Az Arany Filmszalagok (Zlote Tasmy) elnevezésű elismerés különdíját ítélte oda Nemes Jeles László Saul fia című alkotásának a Lengyel Filmművészek Szövetségének (SFP) filmkritikusi szakosztálya a legjobb külföldi film kategóriában.

A Saul fia olyan díjat nyert, amit még egy magyar film sem

A Saul fia olyan díjat nyert, amit még egy magyar film sem

Több mint másfél évvel a film bemutatja után még mindig nincs vége a Saul fiára zúduló díjesőnek.