Boci cikkek

Család ellen nincs orvosság

Kevés viccesebb műfaj van a családi spontán stand up comedy jelenségeknél, amelyek bár élőben nem mindig kellemesek, utólag visszanézve akár évekig tudunk szinte sírva nevetni rajtuk, bárhol, bármikor. Következik néhány életből merített példa a családi humorlegendáriumokból!

Edina (28)

„A nagyim a világ legédesebb nagymamája, de nem idegen tőle a kínos pillanatok okozása sem. Amikor először mutattam be neki és a családnak a páromat, egy étterembe mentünk el, ahol miután nem tudta megenni az egész rántotthús-szeletet, kedélyesen elővett a retiküljéből egy zacskót, majd addig csörgött vele, míg szépen elpakolta a maradékot. A bemutatkozást sikerült azzal megfejelnie, hogy a következő vasárnapi ebédnél felszolgálta a kis maradékot. Nagyon cuki volt, hozzátette, hogy ne aggódjunk időközben lefagyasztotta.”

Kati (26)

„A mi családunkban elég sok az esküvő – és a válás. Amikor az egyik unokatestvérem harmadszor is megnősült, édesapám nem nagyon sietett, hogy odaérjen a templomba, mire anyám: „Te Laci, el fogunk késni!” Mire apám: „Annyi baj legyen, odaérünk a következőre!”

Ivett (39)

„A Dédim volt az egyik legmozgékonyabb nyugdíjas, akit valaha ismertem. Mindig is rengeteget futkosott, és egy alapos esés után ápolót is vettünk fel mellé, hogy be tudjuk tartatni vele a kényszerpihenést. Ennek ellenére pár hét után egyszer meglógott a fizetett árnyéka mellől, így jött a pánik… Az egész család a keresésére indult. Végül a cseresznyefa tetején találtuk meg egy vödörrel, éppen befőttnek valót szedegetett, és méltatlankodott, hogy egy nyugodt perce sincs miattunk.”

Emese (31)

„Azt hiszem, soha nem fogok szabadulni attól a sztoritól, amivel a nővérem esküvőjén ajándékoztam meg a családot. Kicsit sokat ittam, és lefekvéskor a vendégapartman fürdőszobájában véletlenül apukám „fogkrémével” mostam fogat. A mellettem álló barátnőmnek viccből mondtam, hogy szerintem a sok alkohol miatt belassultam, mert egyre nehézkesebben mosom a fogamat. Amikor a fogkefe hozzáragadt a fogínyemhez, rájöttem, hogy valójában apukám fogsorragasztójával mostam fogat. Szinte minden ötödik családi ebédnél előkerül a történet.”

Eszter (33)

„A pasimmal éppen Szlovákiába mentünk egy hétvégére, amikor visszafele az egyik benzinkúton vettem egy tonhalas szendvicset, de ő nem kért. Végül mégis kunyerált egy harapást. Pont az utolsót, ahol persze rájött, hogy élete legfinomabb szendvicséből maradt ki. Annyira belelovalta magát, hogy mindenáron akart egyet, de már nem tudtunk visszafordulni. Szerencsénk volt, a következő benzinkút is ugyanolyan volt, így megálltunk, és vett négy szendvicset a biztonság kedvéért, amit a kezembe nyomott, amíg pakolászott. Miután elindultunk, átszellemült fejjel kérte őket, de mondtam neki, hogy én visszaadtam már neki őket. Sajnos kiderült, hogy tévedtem, mondanom sem kell, hogy az autó tetejéről repült szét a tonhalas zsákmány a szlovák autópálya mentén, mi pedig hamarosan átértünk a magyar oldalra, így azóta is csak álmodozik a tonhalas szendvicsről..”

Sári (39)

„Az egyik kedvenc történetünk főhőse egy barátnőm szófukar nagybácsija, aki ritkán beszél, igaz, nem is nagyon kérdezi senki. Tinikoromban éppen náluk voltunk látogatóban, amikor egy nagyon izgalmas brazil sorozat csúcspontján, egy sorsdöntő pillanatban és jelenetben a bácsi ide-oda cikázott atlétatrikóban a tévé képernyője előtt. Nagyon idegesítő volt, de nem akartam megbántani. Szokásától eltérően motyogott magában, izgatottan készült valahova, amikor a főhős odahajolt a szerelméhez, és bevallott valamit, épp egy újabb motyogással egy időben. Sajnos így lemaradtam mindenről, ezért felcsattantam, hogy mit is mondott Alejandro? Erre Sanyi bácsi megismételte: mondom nektek, hogy megyek a Nyírjesbe a cetkával horgászni. Azóta is percekig bírok ezen röhögni…”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top