nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

A leszokáson innen és túl

Egy súlyos drogfüggő életében a leállás nem lesz feltétlenül fordulópont. A teljes sikerhez és a visszacsúszások elkerüléséhez saját elhatározásra, óriási elszántságra és sok időre van szükség, de a happy end nem kizárt.
Bus András
f Ajánlom

Nem kell hozzá egykori függőnek lenni, hogy átérezzük, mekkora esemény egy szerhasználó életében, amikor leáll. Feltéve persze, hogy tényleg leáll, és nem csak ideig-óráig tart az anyagmentes élet – ugyanis komoly, buktatókkal teli küzdelemről beszélünk, ami sajnos sokszor hosszan el is húzódik.

Minden apró eredmény számít

Egyvalamit ugyanakkor rögtön le kell szögezni: lebecsülni a legrövidebb szermentes időszakot sem szabad. “Vannak olyan kényszerhelyzetek, amikor egy függő hosszabb-rövidebb ideig nem jut droghoz – mondja Lackó Zsuzsa klinikai szakpszichológus. – Egy ilyen átmeneti periódus adott esetben életet menthet vagy hosszabbíthat, illetve megadhatja az esélyt arra, hogy az illető fejében önálló döntés szülessen a leállásról.” Abban azonban Lackó és mindenki más is egyetért, hogy a hosszú távú eredményességhez ennek az önálló döntésnek muszáj is megszületni, mert nélküle ritkán sikerül a leszokás.

Hatalmas küzdelem

Ez egyben azt is jelenti, hogy a függők hozzátartozóinak, barátainak meg kell barátkozniuk azzal, hogy a kényszerítés nem vezet célra. “Jött már be hozzánk anya azzal, hogy a gyerek drogozik, hogyan oldja meg ezt – mondja Kapitány-Fövény Máté, a Nyírő Gyula Kórház OPAI drogambulanciájának pszichológusa. – A gyerek nem is tudott róla, hogy az édesanyja idejött, csakhogy az érintett nélkül ezt nem lehet megoldani.”

Az érintettet pedig rengeteg tényező hátráltatja, hiszen a fizikai addikción túl a pszichikai függőséggel is meg kell birkóznia. Ahogyan a dohányosok esetében, úgy akár a heroinistáknál is megtörténhet például, hogy a szernél is erősebb a rítusokhoz való kötődés – előfordulhat akár az is, hogy valaki a depresszánsok közé tartozó heroint képes lecserélni a stimulánsnak minősülő katira, ha intravénásan használhatja. “Hallottam már klienstől olyat, hogy talán vízzel kéne lőnie magát, hogy le tudjon jönni. Maga az intravénás használat is függőséget alakít ki” – érzékelteti a probléma súlyosságát Kapitány-Fövény Máté.

Ha pedig mindezen sikerül túllendülni, egy új világgal szembesül az egykori szerhasználó: míg korábban a konfliktuskezelés kizárólagos eszköze az anyag volt, és aköré épültek a mindennapok is, most meg kell tanulni máshogyan bánni a problémákkal és új rendezőelveket találni az életnek. Más szóval az egész személyiséget meg kell változtatni, ami drogos múlt nélkül is embert próbáló feladat.

A leszokáson innen és túl

Kell a mélypont

Hogy akkor mégis mi tudja megadni a szükséges lökést? A szakemberek és a leállt függők szerint is a mélypont elérése. “A felépülésnek ez egy kulcsélménye, ide többnyire el kell jutni, hogy akarja az illető a kilábalást” – fogalmaz Kapitány-Fövény Máté, és megerősíti ezt Moreno Sindy is. A tapasztalati segítő azt mondja, amikor ő élte ezt át, hirtelen kívülről látott rá önmagára, és bár nem is igazán értette, mi történik vele, olyan ürességet érzett, amitől valahogy lendületet tudott venni.

A segítők szerint a kamaszoknál éppen ezért nehéz eredményeket elérni. “Ők szinte egyáltalán nem jönnek hozzánk maguktól, mert náluk még nem történt meg a problémabelátás – mondja Kapitány Máté. “Náluk még jellemzően nem alakultak ki a visszaesésről, a munka, a barátok, a család elvesztéséről szóló tapasztalatok.”

Pedig fontos lenne, hogy sikerüljön megszólítani őket, mert hosszú távon is sokkal nehezebb a munka a függővel, ha tinédzserként állt rá valamilyen szerre. “A személyiség ezekben az években alakul ki, és ha beépül az identitásba, hogy ‘én drogozom’, akkor azt onnan sokkal nehezebb kigyomlálni, mint olyan valakit lehozni, aki már saját elhatározásból állt rá valamilyen szerre, úgy, hogy tudta, ki ő” – folytatja a pszichológus, szavait egy közeli területről származó statisztikai adattal is alátámasztva: akik kamaszként szoknak rá a cigarettára, azoknak nagyjából 75 százaléka felnőttként is folytatja a dohányzást. Ezért is hárul nagy szerep a prevencióra, amelynek létezik egy olyan, a szakember szavával élve realistább megközelítése is, ahol csak kitolni, késleltetni próbálják az ismerkedést, mondván hogy aki 18 éves kora után kerül kapcsolatba a szerekkel, annak lejönni is sokkal könnyebb.

Csak nyakasan

Moreno Sindynek ugyanakkor az a véleménye, hogy annak is megvannak a tartalékai, akinek balszerencsésebben alakul a sorsa, és ezek a tartalékok éppen azok a tulajdonságok, amelyek a mélypontra juttatták. Ahogy korábban már elmondta, szerinte ahhoz kitartónak kell lenni, hogy rendszeres használóvá váljon az ember – ha pedig ezt a kitartást sikerül bevinni a terápiába, eredményes lesz a leszokás is.

“A terápiám után úgy éreztem, elengedték a kezem, de a makacsságom segített – meséli. – Egy penészes pincelakásban laktam, légzési problémáim voltak, de így is végigcsináltam, mert feltöltődtem, és ki akartam hozni a legjobbat a helyzetből. A szintén felépülőben lévő fiúmmal is támogattuk egymást, de a nyakasságom is sokat segített, ami előtte rossz felé vitt.”

Végkimenetelek

Hogy a végleges leállás után mi történik, az megint csak sokesélyes. Nagy lépést tesz előre például az is, aki csatlakozik a methadon-programhoz, de ez, bár kezdetnek nagyon jó, még nem old meg minden problémát. A Nyírő Gyula Kórház OPAI drogambulanciájának munkatársai azt mondják: aki ezt az utat választja, az még komoly feladatok előtt áll, mert hátra van számára a munkavállalás, a családi élet rendezése, az anyagi problémák megoldása és az új szokások kialakítása.

Fotó: PYMCA/Getty Image
Fotó: PYMCA/Getty Image

“Amikor leáll az ember, űr keletkezik az életében, hiszen a szerhasználat egy örömforrás volt – mondja Szabó Tünde szociális munkás. “Aki nem tudja ezt az űrt betölteni, az többnyire depressziós lesz.” A drogambulancián ismernek is sok ilyen klienst. “A volt heroinisták egy része kedvetlen – veszi át a szót Winter Zsuzsanna főorvos. “Dolgoznak, de azt is olyan nyögvenyelősen, csak mert muszáj. És gyakran látjuk azt is, hogy piálgatni kezdenek, vagy áttérnek a marihuánára. Nem eget rengető dolgokra kell gondolni, van munkájuk mellette, csak »abuzálgatnak«, jutalmazzák magukat. »Megérdemlem, hisz lejöttem az opiátról.«”

 

Szabó Tünde rendszeresen jár általános és középiskolákba felvilágosító előadásokat tartani a drogokkal kapcsolatban, de a Nyírő Gyula Kórház OPAI drogambulanciájának munkatársai keresik az új utakat is a prevencióban: jelenleg például egy mobilapplikáción dolgoznak a MOME TechLab közreműködésével. Az EgySzerVolt nevű, várhatóan jövő márciusra elkészülő alkalmazásnak lesz egy szülőknek szóló, inkább tájékoztató jellegű verziója, és egy fiataloknak szánt, interaktívabb változata is, többek között animált képregénnyel, szer-kvízzel és önjellemző szűrőtesztekkel.
 

 

Léteznek mesés fordulatok

A végkimenetel tehát lehet egyfajta szerváltás, de az űr betöltésének vannak más módjai is: a heroinnal felhagyó Gabka és Moreno Sindy például ma már egyaránt teljes életet élő kisgyerekes anyukák. A sikereket azonban ők sem egycsapásra érték el.

“Hiszem, hogy a betegség az addikció, a tünetek változhatnak – én például a terápia után néha képes voltam két órát is tekerni a szobabiciklin” – mondja Sindy. “Ma viszont már érzem, ha nem a sportról szól a dolog, amikor futni megyek, és olyankor leállok. Ez egy életre szóló tanulási folyamat, állandó odafigyelés magamra.”

Az NA-csoportokba néha még mindig eljáró Gabka is hasonló véleménynek ad hangot, amikor úgy fogalmaz, hogy józanságát “ápolja”, mindennapjai pedig a folyamatos változás és fejlődés jegyében telnek. 

A sport egyébként az ő életében is kiemelt szerepet játszik: manapság már Svájcban él hároméves kislányával, és egy fitneszoktatói képesítés birtokában készül visszatérni a munka világába a gyermekvállalás után. De számos más tevékenységben is megtalálhatja önmagát az egykori drogfogyasztó – Moreno Sindy például festeni is szokott, és ami a legfontosabb: sok leállt szerhasználóhoz hasonlóan ma már hivatásszerűen segíti a függőket a felépülésben.

“Már a terápián is tetszett a segítők munkája, és ők is mondták, hogy érdemes lenne megpróbálkoznom ezzel – meséli. – Én viszont egy ideig még nem foglalkoztam a dologgal, mert új volt az egész drogmentes világ: dolgozni kellett, lakást bérelni, számlákat fizetni. Aztán megkeresett Kelemen Gábor a Leo Amici Alapítványtól, hogy szüksége lenne egy nőre a csapatába.”

A felkérést persze hosszas dilemmázás követte, de Sindy végül igent mondott. “Elkezdtem lejárni Komlóra a suli mellett, női csoportokat alakítottunk, színházterápiával foglalkoztam, és lassan belejöttem – fejezi be a történetet olyan mosollyal az arcán, aminek láttán valószínűleg sokan irigyelnék, aztán még hozzáteszi: “tulajdonképpen világ életemben valami ilyesmire vágytam, már kiskoromban is segíteni akartam másokon. Csak aztán egy kicsit más útra keveredtem.”

További cikkek a függőségről az NLCafén:

Megosztás Facebookon