„Ha a függők látják, hogy pozitív hozadéka van a felépülésnek, könnyebben rajta maradnak a megkezdett úton”

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
Cikksorozatunkban többféle felépülési modellt ismertünk meg, de ezek nagyrészt egy-egy szervezethez kötődnek, és többször látszott, hogy egy-egy kliens nem (feltétlenül) lép ki a választott szervezet nyújtotta lehetőségek közül, és nem (feltétlenül) megy el a „szomszéd segítőhöz”, hogy más szolgáltatásokat is kipróbáljon.
2016. 03. 22. |

Kövess minket!

f Ajánlom

2014 őszén a Kékpont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány kötelékébe visszatért egy pszichológus kolléga, aki másfél évet dolgozott egy angliai felépülési központban, ahol függőket kezeltek, és integráltak újra a társadalomba. A modell külföldön működik, a hazai szakma több szereplője pedig készen állna létrehozni egy hasonló intézményt.

Az új, brit modell szerint (mely más nyugat-európai országokban és az Egyesült Államokban is sikeresen működik) a drogrehabilitációt tekintetve a felépülési központoké a jövő. Néhány év és néhány milliárd forint, és itthon is létrejöhet egy ilyen. A Kékpont Felépülési Bajnokok elnevezésű programját a Norvég Civil Alap 2015-ben támogatta. A program már a brit modellre épül, ahhoz építi meg az alapokat.

Civil vs. állami

„A hazánkban működő civil szervezeteknek megvan az az előnye, hogy gyorsabban reagálnak egy problémára, mint a hagyományos ellátórendszerek, és hogy közvetlenebb a kapcsolattartás a kliensekkel” – mondja Barna Erika, a Kékpont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány kommunikációs igazgatója. (Cikkünk megjelenésekor Erika már nem a Kékpontnál dolgozik, de a programban még aktívan részt vett.)

A civil szervezetek közt (mint azt előző cikkeinkből is megtudtuk) működik az összetartás, de a Kékpont szeretne tudatosan nyitni a megszokott együttműködési körökön.A z alapítvány éppen azon dolgozik, hogy felépülési programjába bevonjon még jó pár szociális- és egészségügyi intézményt, vagy akár olyan hétköznapi vállalkozásokat is, mint például egy bicikliszervíz vagy egy kávézó. De mégis, miért? Mindjárt elmagyarázzuk.

Orosz fiatalok sportolnak egy rehabilitációs központban (Fotó: Oleg Nikishin/Epsilon/Getty Images)
Orosz fiatalok sportolnak egy rehabilitációs központban (Fotó: Oleg Nikishin/Getty Images)

Valahol el kell...

A Kékpont öreg róka a drogszakmában, 1996 óra foglalkoznak függőkkel. Jelenleg két ambulanciát működtetnek, az egyik a III., a másik a IX. kerületben található, és ők is megerősíthetik, hogy a designer szerek terjedése megváltoztatta a klientúrát. A hozzájuk betérő anyagosok nagyjából 80 százaléka designeres.

Az ambulanciának megvannak a maga a klasszikus terápiás szolgáltatásai, de tavaly két másik szolgáltatást is beindítottak, ezek a kiegészítő terápiák és a szabadidős programok.

„Klasszikus terápiában ugyanazt csináljuk, mint eddig – mondja Barna Erika. – Egyéni konzultáció van szociális munkással, pszichiáterrel, pszichológussal, illetve jogásszal is, vagy akár a néggyel egyszerre. Az ambulanciáknak pont ez az előnye, hogy mindent biztosítanak, azaz nem kell el a várost átszelni egy pszichológusért vagy a „szocmunkásért”.”

A kliensgazda egyébként mindig a szociális munkás, mivel állapotfelmérés után ő tudja delegálni a klienst az egyes szakemberekhez.

Ekkor jönnek képbe még a kiegészítő terápiák, melyek közt szerepel autogén tréning, relaxáció, jóga, vagy éppen shiatsu masszázs. „Kötöttünk egy megállapodást a magyar shiatsu szövetséggel, miszerint az ő masszőrjelöltjeik önkéntesen kijárnak hozzánk a klienseinken gyakorolni – magyarázza Barna. – Az előbb felsorolt szolgáltatásokat a szociális munkás idővel beajánlja a klienseknek.”

A szabadidő eltöltése és a közösségi élet

Függőnek lenni stigma, sőt mondhatjuk: alkoholistának vagy drogosnak lenni nem éppen könnyű vállalás. Ők eleve annyira szeparáltan élnek, hogy a közösségbe való újbóli integráció különösen fontos. A Kékpontnál is van színházterápia, de van például kalandterápia Csillebércen, sőt még városi (urban) golf is, melyhez egy kolléga verbuvált csapatot – egy parkban játszanak minden héten.

Kétségtelen, hogy a fentebb felsoroltak nem szokványos módszerek, de kívülről nézve is szimpatikusak, mivel az örömre fókuszálnak, és próbálják feledtetni azt a bizonyos stigmát, amit a társadalmi megítélés és sokszor a közvetlen környezet a függőbe présel. Hogy ez működjön, ahhoz szemléletváltás kell, azaz:

Probléma-központúság helyett megoldás-központúság.

A Kékpont a napi teendők mellett jelenleg a kapcsolatai számának növelésével foglalkozik.

Rehabilitációs központ Kabulban (Fotó: Natalie Behring-Chisholm/Getty Images)
Rehabilitációs központ Kabulban (Fotó: Natalie Behring-Chisholm/Getty Images)

„Van két felépülési térképészünk, akiknek az a feladata, hogy először a IX. és a III. kerületben, majd városszerte megkeressék a szociális- és egészségügyi intézményeket és más, akár üzleti szereplőket is és próbáljanak meg minél több partnerkapcsolatot kialakítani” – mondja Barna.”Nem az a célunk, hogy a felépülő folyamatosan a Kékpontban legyen, mert így izolált környezetben marad. Az a cél, hogy a többi, a környékünkön vagy akár távolabb lévő szervezetek programjait és foglalkozásait is igénybe vegyék, hogy ameddig nem tud megvalósulni mindez mondjuk egy kerületi Felépülési Központban, addig legyen egy elérhető felépülési hálózat.”

A Kékpont szeretné, hogy ez a térkép vizuálisan is elkészüljön, és minél több olyan hely legyen rajta, akikkel összefogtak. Nemcsak szociális- és egészségügyi intézményekről van itt szó, hanem például a feljebb említett bicikliboltról és kávézóról, vagy akár fitnesz szalonról, ahol szintén kedvezményt adnak egy felépülőnek, sőt olyan cég HR-eséről, aki kiemelten és pozitívan kezeli a felépülők foglalkoztatását. Ha a kliens látja, hogy a felépülésének van egy csomó pozitív hozadéka, akkor szívesebben járja tovább az útját.

Hely kell – a tervek készen

Ahogy a szolgáltatások száma nő, a Kékpontnak egyre több helyre van szüksége. „Hosszútávon úgy akarjuk átalakítani az ambulanciáinkat, hogy arra már valóban kiírhassukazt, hogy felépülési központ – mondja Barna.”

A vízió/álom tényleges valóra válásához azonban több kéne, mint az ambulancia átépítése. Az ideális egy új épület lenne, melyhez a tervek készen állnak.

Tavasszal megkereste a Kékpontot a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatója, Poros Tamás Gábor, aki szeretett volna egy szociális intézményt tervezni. Az alapítványnál elmondták neki, hogy mit szeretnének, és hogy miről szól egy felépülési központ. Kiderült, hogy egymilliárd forintba kerülne megépíteni az intézményt.

„Tamás kinézett egy telket a IX. kerületben, tanulmányozta a mi anyagainkat, és megtervezett egy három szintes épületet, ahol az emberek az elképzelt komplex módon felépülhetnek, és közben jól érzik magukat – mondja Barna. – Ez a mi nagy víziónk, még ha most utópiának is tűnik.”

A designeresek, és különösen a kamaszok általában megijednek a terápia időtartamától, sokakat félelemmel tölt el, hogy egy-másfél év szerhasználat után ugyanennyi ideig tart a felépülés.

„Hiszem, hogy egy kamaszt eleve könnyebb behívni a felépülési központba, minthogy járjon vissza az ambulanciára” – mondja Barna. „Ha azt látja, hogy például a földszinten pingpongoznak meg filmklub van, akkor vonzóbb lesz a környezet. A felépülési központ csak nyomokban emlékeztet egy kórházra, mivel itt senki nem jár fehér köpenyben és sokkal inkább egy élhető közösségi hely lenne. A terápia idejét nem lehet megrövidíteni, de vonzóbbá lehet tenni programot.”

Egy spanyol rehab konyhája (Fotó: Carlos de Andres/Getty Images)
Egy spanyol rehab konyhája (Fotó: Carlos de Andres/Getty Images)

Bevont kliensek

A felépülési központban a segítők megpróbálják a klienseket bevonni a szervezet működésébe, és ebből a szempontból tulajdonképpen egyaránt fontos hogy segítői munkáról, vagy éppen videóvágásról, villanyszerelésről vagy takarításról van szó.

„Nyugat-Európában például sokszor kritérium az állami vagy üzleti támogatások  megítélésében, hogy maguk a szenvedélybetegek mennyire vesznek részt egy szervezet működtetésében, hogy akár bent ülnek-e a felügyelőbizottságban, stb.” – mondja Barna, és hozzáteszi, hogy a Kékpont felügyelőbizottságában ülnek egykori szerhasználók.

Több támogatás kéne – prevencióra is

A hazánkban működő, függőkkel dolgozó civil szervezetek és alapítványok (információink alapján) éppen csak megélnek, és számos önkéntes dolgozik náluk. Hogy több állami támogatásra van szükségük, megkérdőjelezhetetlen. A támogatás pedig nem csak arra kell, hogy központokat építsenek, hanem hogy többet prevenciózhassanak, és megelőzzék a droghasználatot. Az állami prevenció sokszor nevetséges tűnhet egy kamasznak – nem mindenki veszi komolyan, ha egy hatósági személy azzal riogatja, hogy a drogfogyasztásért börtönbe lehet jutni.

Lehet a drogról játékosan beszélni, de ehhez nemcsak a fiataloknak, hanem a szülőknek sem szabadna tabuként kezelni a problémát. Nyílt társadalmi kommunikációra van szükség, melyről soron következő cikkünkben olvashatnak.

További cikkek függőségről és kábítószerről az NLCafén:

Olvass tovább

Hozzászólások  ( 0 )
blog comments powered by Disqus