Becsengettek cikkek

Kisszótár kamaszokhoz – Avagy mire gondolt a gyerek, amikor ezt mondta?

Biztos minden szülő érezte már pocsékul magát amiatt, hogy fogalma sem volt, mi zajlik a gyermeke fejében. A mondatai általában szlengből vagy rövidítésekből állnak, már ha egyáltalán van kedve bármiről is beszélgetni. Mi segíthet megérteni egy viharos természetű serdülőt? Például egy tini magyarázata a leggyakoribb mondatokra, amikkel nem tudnak mit kezdeni az ősök (igen, ez a szó még mindig használatos).

1. “Ti folyton csak oltogattok engem!”

Érthető, ha ez a mondat elsőre kínaiul hangzik. Az oltogatás, oltás a tiniszótárban egyenlő a kritizálással, támadással. Ha ezt a mondatot halljuk, érdemes elmagyarázni a serdülőnek, hogy egy építő jellegű kritika nem egyenlő a sértegetéssel. 

2. “Ezt tuti kiposztolom az Instagramra!”

Az Instagram egy, a fiatalok körében talán még a Facebooknál is kedveltebb fényképmegosztó oldal. A tinik előszeretettel osztanak meg képeket a barátaikkal, a háziállataikról, az előttük lévő gusztusos ételről, a körülöttük zajló eseményekről. Ne lepődjünk meg rajta, sőt vehetjük bóknak is, ha a vasárnapi ebéd az Instán köt ki. 

3. Nem hiszem el, hogy így leégettél!”

A kamaszok igazságérzeténél már csak egyvalami erősebb: a büszkeségük. Ha kellemetlen szituációba hoznak minket, akkor valószínűleg dühösek leszünk. Ilyenkor sokan felveszünk egy kioktató, olykor riasztó hangnemet. Érdemes odafigyelni arra, hogy mi is irritál minket a legjobban, hiszen ezzel könnyen elkerülhetők a felesleges konfliktushelyzetek. Igaz, azért a korlátait ismernie kellene a kamasznak is, de azok a fránya hormonok még ebbe is beavatkoznak… 

Forrás: Thinstock
Forrás: Thinstock

4. “De hát a többieknek megengedik…”

Ez a mondat a kamaszok első számú és legveszélyesebb fegyvere, hiszen a szülőket versenyhelyzetbe állítja más, elmondásuk alapján sokkal lazább szülőkkel. Szerencsére a legtöbben már nem dőlnek be ennek az olcsó trükknek, hiszen pontosan tudják, hogy a csemetéjük csak manipulálni próbálja őket. 

5. “Az összes barátnőmnek iPhone-ja van…”

Ez az előző pontban lévő szituációhoz igen hasonló jelenség. Miről szól a szitu? A kamasz beveti a “szegény én” kártyát, amivel megpróbálja rávenni a szülőket egy számára előnyös változásra. Neki semmije sincs meg, ami a társainak igen? Az ő élete sokkal nehezebb, sanyarúbb? Hogyne, ez mindig kiderül, ha ilyen vita veszi kezdetét! De jobb tudni, azért olykor szeretünk teátrálisan viselkedni a cél érdekében. Vagyis nem minden melodrámát kell komolyan venni! 

6. “Semmit sem fogok inni a buliban.”

Ugyan már, ne legyünk naivak – minden kamasz ezt mondja. Tény, hogy egyik szülő sem hallja szívesen, hogy gyereke efféle dolgok iránt érdeklődik, de sosem jó ötlet ezt a mondatot készpénznek venni.  Mi a legjobb megoldás? Ha kompromisszumot köt a szülőkben szunnyadó “jó fej énjük” és a gyermeküket védelmező “tigris énjük”, inkább elmondják a tiniknek, hogy milyen veszélyekkel jár a túlzott alkoholfogyasztás, és azt, hogy mit nem érdemes kipróbálni. Egy biztos, a tiltással csak egy dolog érhető el: létrejön a tinik fejében a gondolat csírája! 

7. “Az a tanár totál idióta!”

Az érmének általában két oldala van, ahogy ebben az esetben is. Természetesen egy szülő hajlamos mindent elhinni hőn szeretett gyermekének, de ha problémája, konfliktusa van egy tanárral, azt érdemes a pedagógussal is megbeszélni, hiszen kiderülhet, hogy a tini nem is olyan ártatlan az ügyben. Én is hallottam már hasonlóról, true story! 

8. “Csak a barátnőm cigizik, azért érezhetsz rajtam cigiszagot.”

A félreértés elkerülése végett: van olyan eset, amelyben ez a mondat igaz. De legyünk őszinték: a legtöbb kamasz előszeretettel próbál ki új, tiltott dolgokat, melyek alól sok esetben, sajnos bizony a cigaretta sem kivétel. Nincs okos magyarázat rá, sokszor egyszerűen győz a kíváncsiság. 

Az alkoholfogyasztás esetéhez hasonlóan itt sem előnyös, ha azt éreztetik velünk, hogy ha eltitkoljuk, akkor úgysem érhet bennünket baj. A legtöbb értelmes kamasz pontosan tudja, hogy a dohányzás káros az egészségre – de a szülőktől kapott fejmosás általában hatástalan marad. Jobb ezért a témát valamilyen lazább módszerrel, cselesen tálalni, és őszintén beszélni róla. Így szerencsés esetben végül elmarad a füstölgés. Így is, úgy is.

9. “Jaj, anya, te egyáltalán nem értesz ehhez!”

Ez a kijelentés vonatkozhat a divatra, randizásra vagy a tini bármely érdeklődési körére. Persze ez elképesztően lekezelően hangozhat, de a fiatalok többsége szívesen elmagyarázza, miről is van szó. Mennyire menő már, ha ő világosíthatja fel a szüleit egy adott témában? 

10. BFF

Gyakori, elterjedt kifejezés a tinédzserek között. Na de mi ez? Valami szekta? Titkos jelbeszéd? Dehogy! Ez az angol “best-friends-forever” kifejezésből ered, és a legjobb barátunkra mondjuk. 

11. “Csak egyedül akarok lenni!”

Egy szülőnek nehéz elfogadni, hogy vannak élethelyzetek, amelyekben nem tud segíteni a gyermekének. Ilyen lehet egy fájdalmas szakítás, egy veszekedés a barátokkal, egy megmagyarázhatatlan semmiség a suliban. Általában érdemes ilyenkor tényleg hátralépni kettőt, és megvárni, amíg mi kezdeményezünk beszélgetést. Abban sincs semmi meglepő, ha később úgy szólunk a szülőhöz, mintha semmi sem történt volna. 

Nem könnyű feladat megértenünk egymást a szülőkkel tinédzserkorban. Főleg, hogy a kamaszok sok esetben maguk sem tudják, hogy mit, miért vagy miért épp úgy tesznek, ahogy. Azonban a közös nevező megtalálása után kiegyensúlyozottabbá válhat a kapcsolat, és talán elkerülhető néhány olyan konfliktushelyzet, ami csak hangulatingadozásból, kedélyváltozásból, óraátállításból, kialvatlanságból adódik. 

Csupán kitartás, tolerancia, kölcsönös tisztelet és szeretet a titkok nyitja. Közben kicsit kiborul mindenki, de az a jó hírem, hogy utána sokkal jobb is lesz!  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top