nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Együttérzésből jelest érdemelnek a tiszavasvári másodikosok

Bakóczy Szilvia
Fotózta:Vadnai Szabolcs

Együttérzésből jelest érdemelnek a tiszavasvári másodikosok

A tiszavasvári iskola második osztályába közel harminc gyerek jár. Többségük óvodás kora óta ismeri egymást, volt idejük összeszokni. De az egyik osztálytársuk betegsége még összetartóbb közösséget formált belőlük.
Bakóczy Szilvia
Bakóczy Szilvia
Fotózta:Vadnai Szabolcs

 

A Tiszavasvári Általános Iskola második osztályosaihoz jöttünk. Szemérmesek. Kicsit izgulnak a “szereplés” miatt.

 

Mégis, már az első kérdésnél megered a nyelvük. “Én azért szeretek ide járni, mert itt vannak a barátaim!” “A tanító nénik is nagyon kedvesek!” “Sokat tanulunk, de mellette sok programra is járunk” – sorolják, hogy mi mindentől is különleges az ő iskolájuk, osztályuk.

 

“Mindenki sikerének örülünk! Ha valaki érmet szerez egy versenyen, biztos, hogy megünnepeljük.” “A táblára is rajzolunk valami szépet” – folytatják a gyerekek, közben teljesen kivirulnak. Márpedig érmek, helyezések ebben az osztályban is gyakran születnek. Valaki matekból a legjobb, másnak a versmondáshoz van tehetsége. Vannak, akik gyönyörűen írnak, vagy épp olvasnak.

 

“Regi a kézilabdában kimagaslóan jó” – mondja róla Béci. “Te pedig a futásban” – válaszolja Regi azonnal.

 

“Előfordul, hogy összeveszünk, de egy perc múlva már szent a béke. Igaz, néha kell egy kis segítség” – mondják a lányok, és tudja isten, miért, a tanító nénire néznek. “Időnként piszkáljuk egymást, de ennek is hamar vége. Könnyű rájönni, hogy butaság” – magyarázza Sára.

 

“Tudják jól, hogy egy közösségről van szó, ahol fontos, hogy megvédjék egymást – mosolyog a tanító néni, Gulyás Anikó. – Ebben az iskolában egyébként is bármit meg lehet beszélni.”

 

“Ha valakinek baja van, akkor is megpróbálunk segíteni. Ha szomorú, felvidítjuk. Szerintem az ebben az osztályban a legjobb, hogy összetart a bajban” – mondja egy másik gyerek, korát meghazudtoló érettséggel. “Akkor is ez történt, amikor megtudtuk, hogy az egyik osztálytársunk beteg lett” – teszi hozzá.

 

“Még az osztálykirándulásra félretett pénzt is odaadtuk neki.” “Ezzel nemcsak neki segítettünk, hanem a szüleinek is!” – magyarázzák.

 

A kislány, akiről a gyerekek beszélnek, sokáig nem járhatott iskolába. A tanítók otthon tanultak vele, felváltva, hogy ne maradjon le. “Régebben ő is jött velünk mindenhova, olyan jó volt, hogy jöhetett!” – szakad ki az egyik gyerekből. Megindító, ahogy egymás szavába vágva mesélnek. Érezni lehet, hogy annyira fontos nekik az osztálytársuk, hogy ma a közösségről is szinte egyedül ő jut az eszükbe.

 

“Nagyon hiányzott. Minden nap jelentettük, pedig tudtuk, hogy egy darabig még biztosan nem jön. Sokszor felhívtuk telefonon. Amikor csak lehetett, gyógyulást kívántunk neki. Megünnepeltük a születésnapját.”

 

Gyűjtöttük a kupakokat, pontosabban az egész iskola gyűjtötte velünk” – mondja valaki. “Egy teherautónyi kupakot szedtünk össze. A végén a tanító néni odaadta az egészet a mentősöknek.” “Én elküldtem neki a fotót, amin együtt vagyunk – mondja a kislány egyik barátja. – Többször küldtünk neki rajzot, hogy érezze, mennyire szeretjük.”

 

“Kitartanak jóban-rosszban, amit természetesen otthonról hoznak – mondja a Anikó néni. – Nagyon büszke vagyok rájuk ezért. Nemcsak egy gyerek miatt van bennük ennyi jóérzés, de most ez volt a legfrissebb… Máskor a szülők szokták jelezni, hogy kinek van szüksége több figyelemre, törődésre. De ezt a gyerekek is mindig megérzik.”

 

Az érintett kislány odasúg valamit a tanító néninek. Kiderül, hogy azt kérdezte meg: megmutathatja-e a kabalát, amit az osztálytársaitól kapott a betegsége idején. Mert szerepelni ugyan nem szeretne, de a kabalát azért mindenképp szeretné, ha látnánk.

 

Egy kutyusról van szó, ő volt a kabala. A gyerekek szerették volna, ha “segít a gyógyulásban”. Szerencsére megtette a hatását. Ránézünk a kiskutya tulajdonosára. Szinte ragyog, ahogy a többieket hallgatja. Tudta, hogy mennyire szeretik őt itt, és mennyire sokat gondolnak rá, mégis nagyon megható, ezt így egyben hallani…