• 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Család

Anya lettem! - Ki az okosabb?

Anya lettem! - Ki az okosabb?

  • Nők Lapja Cafe
  • Myreille
  • 2009. 12. 15.
Az élet nagy kérdései: hogyan hat a fiúgyermek növekedésére az elfogyasztott óraszíj, illetve a szekrény tetejének meghódítása?

Tisztán és élesen emlékszem a kórházra, ahol az egyik csecsemős nővér megmutatta, hogyan kell kisgyereket pelenkázni. Úgy figyeltem, mintha az élet titkát súgta volna, mert az egyik parám éppen az volt, hogy én leszek az egyetlen anya, aki nem tudja bepelenkázni a gyerekét. Anya szerint, aki ott volt az első pelenkázásomnál, úgy csináltam, mintha előtte évekig gyakoroltam volna, pedig nem, egyszerűen szerencsém volt.

Anya lettem! - Ki az okosabb?Nagyon sokszor érzem, hogy szerencsém van. Zsombor a világ legrendesebb gyereke, és vele minden egyszerű. Csak magammal bonyolult az élet, de ez más tészta.

Pontosabban eddig minden egyszerű volt Zsomborral. Azonban most attól tartok, elfogy a szerencsém. Mert bizony szerencse kellene ahhoz is, hogy mindig a fiam előtt járjak egy lépéssel, és úgy tudjam terelgetni, hogy a legkevésbé érezze agressziónak, azonban helyes és időálló értékrendet adjak neki, illetve komolyabb testi és lelki sérülések nélkül vészeljük át a gyerekkorát.

Fortuna a kezemre játszott, amikor megláttam fiam angyali mosolya mögött az ördög csillogó fehér fogát. (Apropó, fog, kijött két rágó, tehát a Fül fogainak száma elérte a nyolcat.) Történt, hogy a fürdőszobában tettem-vettem, mosógépet pakoltam be. Kicsit eljátszottunk azzal, hogy én betettem a ruhákat, Zsombor pedig kiszedte, majd a Fül elunta a dolgot, és egy szarka élelmességével lecsapott a fogkrémes dobozra. Mivel nem tartottam rá veszélyesnek, sőt éppen azt számolgattam, hogy vajon hány percig köti le a figyelmét új szerzeménye, nem szóltam rá, de ő azért – biztos, ami biztos alapon – a nappali irányába szaporázta lépteit. Mindig menekülőre fogja, ha éppen a kezében olyan dolgot tart, amiről úgy sejti, hogy neki nem lenne szabad ezt a kezében tartania.

Éppen a mosógépen tárcsáztam az univerzumot, azaz veszettül nyomogattam a gombokat, amikor a fürdőszobaajtóban megjelent egy kíváncsi kisfiú. Pár pillanatig a kezében tartotta még a fogkrémes dobozt, és én szinte láttam a gondolatait:

„Aha, ez olyan dolog, amivel szabad játszani. Uncsi!”

Hanyag mozdulattal eldobta a dobozt, és mindenre elszánt mutatóujjal a mosógép gombjait vette célba. Nem hagytam, és szándékáról csak úgy tudtam lebeszélni, ha kihasználtam testi fölényem, azaz felkaptam, és kihoztam a nappaliba.

Mind a ketten tanultunk valamit. A fiam azt, hogy a mosógép gombjai értékes és izgalmas dolgok, mert ahhoz csak felnőttek nyúlhatnak. Tehát minden alkalommal, amikor lehetőség kínálkozik, a lehető leggyorsabban meg kell közelíteni azt a nagy fehér valamit, és nyomkodni a gombokat. Én pedig azt, hogy a fiam elméje igen éles, résen kell lennem.

Tehát résen vagyok, és figyelek. Próbálom megelőzni a fiam, de nem mindig sikerül. Akkor sem sikerült, amikor felmászott a szekrényre.

Anya lettem! - Ki az okosabb?

A szekrény új szerzemény volt, pár napja vettem rá életem párját, hogy megint rendezzük át a lakást – a gyerek fejlődése a legjobb ok arra, hogy férfiemberrel szekrényt tologattassunk –, és szerezzünk be a cseperedőnek egy szekrényt, hogy a rendre szoktatással se legyen gond. Tehát mentünk, vettünk, szereltünk. Nagyon büszke voltam magamra, mert a szekrény és a fiókok nagyon tetszettek a Fülnek.

Ötletem helyességét alig egy héttel később mérlegeltem újra, amikor a fiam nagy boldogan tekintett rám a szekrényről. Az akciót mindenképpen dokumentálnom kellett az utókor számára, ezért fényképeztem, ebből a legkisebb Fül arra a következtetésre jutott – igen, megint láttam a gondolatait –, hogy amit csinál, arra odafigyelnek az emberek, és izgulnak, másrészt anya lefényképezte, tehát fontos dolog.

Az összes fogával és kisbékaszájával vigyorgott.

A hosszú téli estékkel együtt beköszöntöttek a „szekrénymászós” napok. A fiam olyan lelkesen vetette magát a feladatba, hogy rémület járt át, de nem mutattam.

Anya lettem! - Ki az okosabb?Megkezdődött a csata. Ő felmászott a szekrényre, én nem idegeskedtem. Ő nyújtotta a kezét, hogy vegyem le, én nem mozdultam, hanem nagyon idegesítő szülő módjára azt mondtam, hogy „fiam, ha fel tudtál mászni, akkor le is tudsz mászni”. Ő kétségbeesett, én elégedettséget éreztem, és hatalmas erőfeszítések árán még mindig ültem. Mindenfélével próbálkozott a csúcs meghódítása után a nyolcvanvalahány centis, én ugrásra készen figyeltem. Természetesen a szemem sarkából, nehogy túldimenzionáljuk a dolgot. Foghegyről odavetettem neki, hogy tőlem álldogálhat ott napestig. Erre leült a szekrény szélére, de nem ért le a lába, nem volt boldog. Nem szépítem, kárörvendtem. Persze addig-addig ügyeskedett, amíg lábujjai elérték a parkettet. Leszállt.

Szemébe néztem – most ez a kommunikációnk alapja, hogy mindig a szemébe nézek, ha nagyon fontos közlendőm van –, elmondtam neki, hogy még túl kicsi ő a szekrénymászáshoz, de nagyon ügyes volt, hogy le tudott mászni.

Ezt a csatát megnyertem. Azóta nem mászott fel a szekrényre, de teljes sikert nem könyvelhetek el, mert pasis módon molylepkeaggyal rendelkezik a fiam, és néha elfelejt dolgokat, néha pedig eszébe jutnak. Már azt hittem, hogy leszoktattam a konyhaszekrény kipakolásáról, de néhány napja eszébe jutott, és azóta egy jénaival kevesebbel rendelkezem.

Ajándéktippek karácsonyra

Nagyon sok levelet kaptam, mindet nagyon köszönöm. A levelek tanúsága szerint íme a 10 legjobb játék: mindenféle ügyességi és készségfejlesztő fajáték, egyszerű kirakó kisgyerekeknek, mindenféle építőkocka, az egyszerű fakockától a textilkockán át a „pöckös” toronyépítőig és a Duplóig, mágneses kirakó, Montessori-torony, xilofon, kalapácsolható és „sima” formaberakós. És persze könyv minden mennyiségben. Illetve felmerült az állat kérdés is. Sajnos, túl kicsi a lakásunk, hogy még egy négylábúval is bővüljünk, de azóta sokkal jobban figyelek arra, hogy Zsombor városi kutyákkal ismerkedjen. A szerelem egyre nagyobb, és már vidéken is képes hosszú percekig nézni az ugató kutyákat, és némán visszavauzni.

 

 

 
Címkék: Anya lettem!
Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Torolt_felhasznalo_770932 2009-12-15 10:49

hu leszmég egy-két akadály, de csak lazits ne görcsölj pusz zsu

gLinos 2009-12-15 10:18

Nagyon tetszik a gondolkodásmód :) sajnos ez a gyerekaggyal gondolkodás még nem jutott eszembe,de talán még van esélyem megtanulni a 4 évesemmel...

N?k Lapja Café 2009-12-15 10:18

Az élet nagy kérdései: hogyan hat a fiúgyermek növekedésére az elfogyasztott óraszíj, illetve a szekrény tetejének meghódítása?

Tovább a cikkre...

További cikkek

Viccből berakta a mosógépbe a kisbabáját – videó

Jó poénnak szánta a mosodában talán unatkozó amerikai apuka, de arra már nem számított, hogy a mosógép elindul, miután bepakolta a totyogó kisgyerekét.

Bakancslistát írtak szülei a halálos beteg kétévesnek

Szülei annyi élményt szeretnének belezsúfolni beteg gyermekük rövid kis életébe, amennyit csak lehet.

Ismerd meg Mrs. Facebookot!

A Facebook alapítója, Mark Zuckerberg szombaton titkos esküvőn feleségül vette barátnőjét, Priscilla Chant. De ki is ez a lány, akinek „gyermeke” egy magyar puli, és a világ legfiatalabb milliárdosa...

Ezért nem születik több gyerek

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint azért nem gyarapszik a magyar, mert halogatunk. Szerintünk mások az okok.

Legnyerőbb magyar kollekció

Válassza a minőségi és finom hazait, nyerjen gyönyörű és divatos hazait! »

Hirdetés Sztárok

Gennyes agyhártyagyulladás: védekezzünk oltással!

Gennyes agyhártyagyulladás: védekezzünk oltással!

A járványos agyhártyagyulladás okozója, a meningococcus baktérium, az elmúlt télen a korábbi évek átlagánál kétszer, háromszor több megbetegedést okozott Magyarországon. »

Hirdetés Sztárok

Fürdőfelújítás 24 óra alatt

Fürdőfelújítás 24 óra alatt

A jó burkolónak, festőnek gyakori ismérve, hogy a naptárában nehéz rövid időn belül akárcsak egy szabad hetet is találni, hiszen az építkezést, felújítást végzők egymásnak ajánlják. »

Hirdetés Sztárok

Budapesti Vidámpark – Ideális kikapcsolódás az egész családnak

Budapesti Vidámpark – Ideális kikapcsolódás az egész családnak

Májustól mindennapos nyitva tartás és kortalan szórakozás vár Budapest legvidámabb parkjában. »

Nyerj Budapest–Bécs retúrjegyet, Zenés-táncos sétahajójegyet vagy Budapest–Visegrád–Esztergom kirándulóhajó retúrjegyet!

Sorsolás: 2012-05-29

  • Olcsóbbat.hu
  • Polc.hu
1 | 2
1 | 2


Receptkereső
20 perc alatt megvan