• 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
Get Adobe Flash player

Család

Segítség! A kisfiam magányos! - Dr. Ranschburg válaszol

  • Nők Lapja Cafe
  • 2009. 11. 28.
Egy anyuka számára az a megnyugtató, ha gyereke népszerű, sok barátja akad az óvodai közösségben. De mit tehet, ha a gyerek magányos?
Tisztelt Tanár Úr!

Segítségért és tanácsért fordulok Önhöz, mert nagyon aggódom a három és fél éves kisfiamért. Tavaly szeptemberben, két és fél évesen került bölcsődébe. A beszoktatással semmi gond nem volt, pár nap alatt megszerette. Lett is sok kis barátja, akik nagyon közel kerültek hozzá.

Segítség! A kisfiam magányos! - Dr. Ranschburg válaszol

Aztán eltelt az év, és most szeptembertől átkerült az oviba. Itt sem volt semmi gond a beszokással, de úgy látom, mintha gond lenne a beilleszkedéssel. Mindig kérdezgetem, hogy mi történt az oviban, vannak-e már barátai, kivel szokott játszani. Az a gond, hogy mindig annak a pár kis barátjának említi a nevét, akik a bölcsődében voltak a társai, akiket egyébként nagyon szeretett. Ilyenkor mondom neki, hogy ők nem is abba az oviba járnak, de ő erre azt feleli, hogy de igen, és ő velük játszik.
A másik gond, hogy ugyanakkor azt is mondja: senki sem a barátja – ilyenkor majd megszakad a szívem. Kérdeztem az óvó nénit, hogy napközben hogy viselkedik, azt mondta, hogy változó, sokszor játszik a többiekkel, de leginkább egyedül.
Azért aggódom, mert ő eddig barátkozós, mindig a csapat élén levő kisfiú volt, soha nem volt baj eddig ilyen téren, a játszótéren is hamar megtalálta a társaságát.
Ami a leginkább aggaszt, hogy fél év eltelte után sem tudott elszakadni a bölcsis barátaitól, mindig őket emlegeti. Ez normális ennyi idő eltelte után?

                                                             Válaszát köszönöm!

                                                                                      Tisztelettel: egy édesanya


Te is kérdezhetsz az ismert gyermekpszichológustól. Dr. Ranschburg Jenőnek a www.ranschburg.hu oldalon írhatsz levelet!  


Kedves Levélíró!

Segítség! A kisfiam magányos! - Dr. Ranschburg válaszolAmiről levelében ír, mindenképpen szokatlan jelenség; kicsi fia életkorában a barátokra való emlékezésnek, a hűségnek ez a szintje – bár mindenképpen jó karakterre utal – csak akkor lehetséges, ha az új közösségben valami nincs rendben. Gyorsan hozzáteszem: attól ne tartson, hogy a gyerek odaképzeli régi barátait az óvodában, és „velük játszik”; ebben nincsen semmi rendellenességre utaló jegy, sőt inkább kisfia kiváló szellemi képességeire utal.

Ennek ellenére mélyen megértem, hogy összeszorul a szíve, amikor a gyerek erről mesél. Itt a Mikulás, a karácsony, azt javaslom, próbáljon valami kis „bulit” szervezni otthon, ahová kisfia hívhatja meg ovistársai közül azokat, akiket akar. Óvatosan, tapintatosan segítsen egy kicsit a gyereknek – hátha „beindul” a dolog.
Meg aztán: ha ott játszanak az Ön szeme előtt, személyes tapasztalatokat is szerez arról, hogyan játszik a gyerek, és hogyan kezelik őt a társai.



Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

További cikkek

Veszélyes a babának az anya ágyában aludni

A héten megfulladt egy amerikai ikerpár az édesanyja ágyában. A szülők véleménye megoszlik, ám az általunk megkérdezett orvos szerint jobb az óvatosság.

Hipermarketből próbáltak elrabolni egy kislányt – videó

Biztonsági kamera rögzítette, hogyan próbált meg elrabolni egy férfi egy hétéves kislányt egy amerikai hipermarketben. A gyerek csodával határos módon kiszabadult a férfi karjaiból.

Sírva könyörgött szüleinek a fagyoskodó kisfiú

Alsónadrágban és tornacipőben küldtek ki szülei tornázni egy négyéves kisfiút a térdig érő hóba. „Majd ettől megerősödik a szervezete” – mondták.

„Még négy és fél évem van” – férjhez menni halálos betegen

Nem tudja, mennyi ideje van még hátra, ezért inkább a szerelmének és a pillanatnak él.

E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól

Okostelefonok
Már 15 890 Ft-tól

Hajvasalók
Akár 5000 Ft alatt

Márkás Parfümök
Már 5430 Ft-tól

 


Receptkereső
20 perc alatt megvan
Négy lövés
Janet Evanovich :
Online ár:
2 799 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft
20% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv