Éppen elkezdtem írni a nyaralásunk beszámolóját, amikor eszembe jutott, hogy el kell rohannom vásárolni, hát elrohantam – mert nekem az élet csupa kapkodás, amióta a gyermek a kúszás olimpiai számára készül –, és izgalmas megfigyeléseket tettem. Az már korábban feltűnt, hogy egyetlen kisfiam hintázás közben nagy érdeklődést mutat a többi gyerek iránt. Igen, nála az érdeklődés jele, hogy a mutatóujját előretartja, és szemlélődik. A boltban azonban úgy hozta a véletlen, hogy két babakocsi egymás mellé került, és a másfél hónappal idősebb kislány kikezdett a fiammal. Először még viccesnek találtam, hogy a kiscsaj megpaskolja a fiam kezét, aki ezt egy mosollyal nyugtázza, de amikor a kislány kaját követelt az anyjától, és azt megosztotta az én mindig bélpoklos fiammal, tudtam, hogy a nőiesség genetikusan kódolt. Tizenhárom hónaposan tudni, hogy minden férfi szívéhez a hasán keresztül vezet az út, a női bölcsesség csúcsa.

A kajálással a Balaton-parton is bajba kerültem. Természetesen én, mert a fiam olyan édes pofa, hogy senki sem haragszik rá. Történt, hogy családunk legkisebb bélpoklosa egészen addig nem merészkedett a fűre – a fű szúr és csiklandoz, a fű tehát rossz –, amíg a szomszéd törölközőn elő nem került az elemózsiás doboz. Ekkor felkapta a fejét, mint a vadászkutya, ha szagot kap, és engem hátrahagyva átstartolt a másik törölközőre, ártatlan szemeket meresztett, és kaját kunyerált. A nők a lábai előtt hevertek, nemcsak átvitt, de szó szerinti értelemben is, és már dobták is fel a pörköltet a gázrezsóra.

Én viszont szigorú anya voltam. Azonnal bevezettem az „idegenektől ételt nem fogadunk el!” szabályt. A fiam ettől nem volt boldog, és nem is igazán törődött bele a sorsába, hiszen a strandon mindenki evett, és ez őt borzasztóan foglalkoztatta.

De kezdem az elején. Meghívást kaptunk a Balaton-partra, és én, aki megfogadtam, hogy minden évben látni fogom a tengert, azonnal kaptam az alkalmon, hogy idén legalább félig teljesíteni tudom a vágyam, látom a magyar tengert.

Kétségbeesni akkor kezdtem, amikor egyre hosszabb lett a „mit kell vinni” lista: utazóágy, lepedő, váltólepedő, takaró, tartalék takaró, a tartalék takaró tartaléka, gyerekruha, napi két váltás, pelenka tonnaszám, játék nagy zsákkal. Legnagyobb bánatomra az etetőszéket sehogyan sem tudtam bepattintani az autóba, pedig szívem szerint vittem volna. (Még hálásabb lettem anyunak, hogy hónapokig etetett etetőszék nélkül, és megint megvilágosodtam: igen jó korban születtem. Igaz, hogy a Mars-utazás még terv, de van mosógép, eldobható pelenka és etetőszék.)

A Balaton esővel fogadott. Szerencsére az esővédőt nem hagytam otthon, csak az esernyőmet. Ezután azonban igazi strandidő kerekedett. Gyerekkel a strandolás ugyanis a legkisebb jóindulattal sem nevezhető pihentetőnek. A gyereket ugyanis nem érdekli a heverészés, főleg akkor nem, ha éppen pár hónapja gyakorolja a kúszást, a mászást és az állást. Egy táskányi játékot vittem, ami kifejezetten jó ötlet volt, de a legjobb játéknak a babakocsi bizonyult. A fiam úgy volt a babakocsival, mint Edmund Hillary a Mount Everesttel: megmászta, „mert ott volt”. Kettős érzés mardosott. Egyrészt hihetetlenül büszke voltam majomügyességű fiamra, másrészt aggódtam, hogy le fog esni, és akkor hogyan kapom el. (Nem esett le.)

A strandon is próbáltuk tartani Füli napirendjét. A délutáni alváshoz a strand alapmoraja tökéletesnek bizonyult, és végre nekem is akadt egy kis szusszanásnyi időm. Lelkesen könyvet kezdtem olvasni, majd másfél oldal után én is aludtam.

Amikor a nap már nem tűzött erősen, bementünk fürdeni. Minden fakszni nélkül, Füli ádámkosztümben találkozott először a Balatonnal, és zokon is vette az első találkozást. A Balaton vizes volt, és fröcsögős, Füli rémülten kapaszkodott belém. Az ugrálás azonban tetszett neki. Tehát ugráltam, ugráltam, ugráltam. És még ugráltam, ugráltam és ugráltam. Majd vontattam Fülit, és pörögtünk. Az első nap tartózkodó fürdőzését igazi gyerekkacajjal kísért fürdőzések következtek, nagy pacskolások és csillogó szemek. Zsombort alig lehetett kiszedni a vízből. Én meg boldog voltam a boldogságától.

Jövőre megnézzük a tengert.