Segítség! Nem alszik el egyedül a gyerekem! – Dr. Ranschburg válaszol

Tisztelt Ranschburg Úr!

Az alábbiakban próbálom röviden leírni a problémánkat, amelyben tanácsát, segítségét kérjük.

Most 18 hónapos kisfiunk 2 hónapos korától 16 hónapos koráig a szokásos esti menetrend után (vacsi, fürdés, lefekvés) a saját szobájában és ágyában – különösebb altatás nélkül – átaludta az éjszakákat. 16 hónapos korában (3 hétre rá, hogy elkezdett járni) egyik napról a másikra már nem tudott magától elaludni, miután kijöttünk tőle, iszonyú hisztibe kezdett, két alkalommal 2-3 perc hiszti után hányt is. Ezek után elalvásig bent maradtunk nála a kiságya mellett. Nem feltétlenül igényel mesét, a lényeg, hogy ott legyen valamelyikünk mellette. Eltelt így egy hónap, amikor az egyik éjjel (a nagymamájánál aludt) sírva felébredt. Azóta ez szinte rendszeressé vált, kb. 1–3 óra között, bár volt, hogy már 11-kor felébredt. A hányástól félve nem hagyjuk sírni, és amint bemegyünk hozzá, abbahagyja a sírást, de ki már nem enged minket. Ott kell lenni vele, amíg el nem alszik újra, ami nemritkán 1,5-2 óra is lehet. Eleinte az ágya mellett ültünk, de mivel fáradtak voltunk, bekerült egy matrac és ágynemű, így valamelyikünk vele alszik. Ezzel vége is a közös és nyugodt éjszakáknak. Kérdésem, hogy hogyan lehetne visszatérni a régi rendhez (mindenki a saját szobájában, saját helyén alszik). Lehetséges, hogy korai volt a nagyszülőknél altatás (ahol először felébredt)?

Válaszát és segítségét előre is köszönöm!

Üdvözlettel:

                                 Beck Domonkos

Kedves Domonkos!

Kicsi fia éjszakai ébredésének fő oka a szeparáció okozta félelem, amely körülbelül másfél éves kortól egyre látványosabban jelentkezik. Ez a fejlődés természetes velejárója – a gyerek felfedezi, hogy a szülőtől (más emberektől) független, önálló lény, és ez az érzés bizonytalansággal tölti el. Nem könnyű elfogadni, hogy az ember nem azonos azzal a lénnyel, aki a biztonságot jelenti a számára – és ha már két különböző halandóról van szó, legalább legyenek mindig együtt, mert csak így biztonságos. Ezt a fura érzést az ilyen korú gyerekben az esték, az éjszaka sötétje, az alvás ténye – ami valamiféle „elszakadást” jelent – felerősítik, és máris ott vagyunk a problémánál, amelyről írt nekem. Azt javaslom, egyelőre mondjanak le a „régi rendről”, de ne úgy, ahogy most teszik. A matrac, amelyről ír, kerüljön a szülői hálóba, és a gyerek aludjon rajta! (Persze, akár a gyerek ágyát is át lehet vinni, de talán jobb, ha az ágy a helyén marad, így kisfia jobban megérzi, hogy átmeneti változásról van szó.) Ha kisfia abban a helyiségben alszik, ahol Önök, a szeparációs félelem automatikusan csökken, és – ha mégis felébred – nem kell átmenniük hozzá, az ágyukból lenyúlva meg tudják nyugtatni őt. Így kétségkívül mindannyiuknak kényelmesebb, és… nem írok határozott időpontot, Önök biztosan megérzik majd, mikor lehet majd fiukat szépen, feszültségek nélkül visszaszoktatni a saját szobájába, saját ágyacskájába.