Család

Marsi Anikó: Már a baba neve is megvan, mostantól csak a családé vagyok

Anyukák, akiknél a babavárás pillanatai a nyilvánosság előtt zajlanak. Kismamák, akiknek a szülése hír a médiában. Új sorozatunkban sztáranyukák mesélnek a babavárásról.

Marsi Anikó: Már a baba neve is megvan, márciustól ismét csak a családé vagyok– Nem fáraszt, hogy állandóan megszólítanak?

– Igazából nem. Volt időm megszokni, és ráadásul velünk mindig nagyon kedvesek az emberek. Interneten, névtelenül persze kaptam már bántó megjegyzést, de élőben sosem. A munkám része a kíváncsiság, elfogadom, hogy rám is kíváncsiak.

– Dolgozol még?

– Február végéig dolgoztam. Felvettünk péntekenként egy-egy adást a szombati Fókusz Pluszba, de aztán befejeztem. Elvileg júniusra vagyok kiírva, de látod, mekkora hasam van? Szerintem ebből már májusra baba lesz. Van egy kolléganőm, aki csak pár héttel későbbre várja a gyermekét, de szinte befelé gömbölyödik. Kölcsönösen irigyeljük egymás pocakját. Úgy látszik, ez alkat kérdése is – én Vilmossal is nagydarab voltam.

– Nem is vagy olyan „nagydarab”!

– Oké, de a hasam tényleg hatalmas. Amikor egyébként másfél évvel Vilmos születése után visszajöttem dolgozni az RTL Klubba, hirtelen zavarni kezdett az a hat kiló, ami rajtam maradt. Addig nem. Láttam a folyosón Erős Antóniát vagy Pataki Zitát, hogy milyen bombázók, és azonnal kövérnek éreztem magam. Utána gyorsan le is fogytam.

– Fontos, hogy ismét visszanyerd a súlyodat szülés után?

– Nem szabadna, hogy ennyire fontos legyen. El kellene fogadnunk, hogy az egyikünk vékonyabb, a másikunk gömbölydedebb alkat, mint ahogyan azt is, hogy a szülés hatással van az alakunkra. De látod, nem is te kérdezted, magamtól hoztam szóba a fogyást. Mentségemre legyen mondva, hogy amikor Lacival [Palik László] megismerkedtünk, az ő hatására igen intenzíven kezdtem sportolni: futottam, kondiztam, úsztam – és nagyon megszoktam, megkedveltem az akkori sportos, vékony alakomat. Vilmossal hat hónapos terhesen még felkocogtam a Normafáig és vissza.

– Ezt most már nem tudod megtenni: Siófokon nincsenek hegyek…

– Nincsenek, de ettől függetlenül egy percig sem bánom a költözést. Tudod, mekkora élmény látni, hogy a fiam és a férjem homokvárat épít a Balaton-parton? És ez tavasztól őszig az életünk része. Ráadásul az életritmusunkat is megváltoztatta, hogy más városban van az otthonunk, mint a munkahelyünk. Mindketten úgy igyekeztünk beosztani a munkáinkat, hogy néhány napra sűrűsödjenek, amikor „feljövünk”, és amikor otthon vagyunk, akkor teljesen kikapcsolunk. Ezt korábban nem tudtuk megtenni, hihetetlen munkamániások voltunk, ha este kilenckor összefutottunk a városban, és együtt mentünk haza, már örültünk.

– Gondolom, az életmódváltásban nemcsak a költözés, hanem Vilmos születése is szerepet játszott.

– Sőt! Érdekes módon legkésőbb hét órakor a fürdetésre az apja valahogy mindig otthon van.

– És amikor elutazik? Valószínűleg unod már a kérdést, de olyankor nem hiányzik nagyon?

– Tudod, mi volt az érdekes? A szállodában összeismerkedtem egy anyukával, akinek a férje hivatásos katona, és rendszeresen jár több hónapos missziókra, többek között Afganisztánba. Tőle kérdeztem, amit általában tőlem szoktak: hogy lehet ezt bírni? És látod, azt is lehet valahogy. Pedig én beleőrülnék. Laci egyszer ment el három napra Afganisztánba, utána őrjöngve veszekedtem vele, hogy ilyen többé eszébe ne jusson, hiszen családja van… Az a havi átlagban négy-öt nap egyébként, amit távol tölt tőlünk, szinte még jól is esik. Utána sokkal jobban örülünk egymásnak.

Marsi Anikó: Már a baba neve is megvan, márciustól ismét csak a családé vagyok– Tudtad előre, hogy milyen apa lesz Palik László?

– Fogalmam sem volt. Na jó, ez így nem igaz, hiszen láttam őt apaként, mert már van egy nagylánya, de azért az más. Elsősorban talán azért, mert amikor a lánya született, huszonhét éves volt, tele ambíciókkal, tervekkel, meg akarta váltani a világot. Most, negyven-egynéhány évesen jobban ráér a gyerekére. Fürdeti, játszik vele, élvezi az apaságot.

– És örül, hogy tovább bővül a család…

– Nagyon! Sőt, azt mondja, addig meg nem állunk, míg nem lesz egy lányunk is – de azért ebbe nekem is van beleszólásom. Eredetileg én is három-négy gyereket szerettem volna, de azért haladjunk szépen sorban. Egyelőre Vincét kell megszülnöm.

– Vincét? Ezek szerint eldőlt a neve?

– Úgy tűnik, igen. Laci javasolta, és nekem azonnal nagyon megtetszett.  Palik Vince. Annyira megtetszett, hogy ettől Laci egy kicsit el is bizonytalanodott. (Nevet.) De aztán bevallotta, hogy továbbra is nagyon tetszik neki ez a név, csak egy kicsit szerette volna kéretni magát.

– Meg is írhatom, hogy Vince?

– Megírhatod, persze. Szerintem már nem fogunk változtatni ezen. És szerencsére most elkerült minket az a felhajtás, ami Vilmos neve körül zajlott. Volt már, hogy csak laposkúszásban mertem közlekedni a munkahelyemen a folyosón, mert mindennap megjelent egy cikk, hogy most akkor hogy is fogják hívni. A mélypont az volt, amikor felhívott egy újságíró, kicsit beszélgettünk, aztán rákérdezett: gondoltunk-e arra, hogy Palik Pálnak nevezzük a fiunkat? Palik Pali, érted? (Alig tudja folytatni, úgy nevet.) Mondtam neki, hogy nem, erre nem gondoltunk. Ha azt hiszed, hogy itt a vége, tévedsz. Amikor visszaolvasta a cikket, benne volt, hogy „arra is gondoltak, hogy Palik Pálnak nevezzék, de ezt végül elvetették”. Mondtam neki, hogy ezt ne írja bele, legyen kedves, mert neeeem, nem gondoltunk erre… Ehhez képest apróság, hogy eleinte mindenki Vilikézte, pedig mi mindig is Vilmosnak hívtuk.

– És Vilmos mit szól a kis testvérhez?

– Egyelőre nem nagyon érti. Azt mondja, nekem lesz kis testvérem. De hiszen logikus is, hiszen az én pocakomban van. Most éppen azon töröm a fejem, hogy mi legyen a bölcsivel-ovival. Elvileg Vilmos már bölcsődés, de a kezdeti lelkesedés hamar alábbhagyott, ráadásul minden betegséget elkapott, ezért átmenetileg szüneteltetjük. De nem tudom, a tesó érkezése szempontjából mi lenne a jó: ha még áprilistól járna egy kicsit bölcsibe, mielőtt Vince megszületik, vagy csak szeptembertől kezdené az ovit. Nem szeretném, ha úgy érezné, az öccse érkezése miatt küldjük el őt.

– Lesz, amit másképp csinálsz majd Vincével, mint annak idején Vilmossal?

– Ó, rengeteg ilyen dolog van! Például nem fogok reggeltől estig fejni. (Nevet.) De tényleg, Vilmossal valahogy az volt a fóbiám, hogy éhen fog halni, ha nem vigyázok, és ezért eszméletlen mennyiséget fejtem, hogy biztosan legyen tartalék. Aztán törekedni fogok arra, hogy kialakítsuk a magunk rugalmas kis napirendjét. Vilmossal még elhittem, hogy az anyai ösztön mindent megold helyettem, és csak vártam-vártam, mikor jön már el végre. (Nevet.) De nem jött, helyette kezdtem kétségbeesni, hogy nem értem, miért sír a gyerekem, és kiborított, hogy nem tudom, mikor lesz öt percem arra, hogy megmossam a hajam. Ekkor találtam meg A suttogó… című könyvet, ami nekem nagyon sokat segített. Persze nincsenek illúzióim: nem bújhatok ki a bőrömből én sem. Biztosan lesznek Vincével is új helyzetek, amelyekkel meg kell majd küzdenem, de talán magabiztosabb leszek, és kevésbé görcsös, mint az elején Vilmossal.

Marsi Anikó: Már a baba neve is megvan, márciustól ismét csak a családé vagyok

– A férjeden kívül segít majd valaki a gyerekek körül?

– Van egy nagyon kedves segítségünk, Tünde. Ő Vilmos első és eddigi legnagyobb szerelme. A szomszédban ismerkedtünk meg, van három kamasz gyereke, és Vilmos egyszerűen kiválasztotta magának. Rajta kívül természetesen édesanyámra is bármikor számíthatok.

– Édesanyád nem akart veletek költözni?

– Ó, ő egy igazi tündércsoda, pörög-forog, jön-megy, mindig itt van, ha szükségünk van rá, külön fogalom a mi életünkben a Mama. De esze ágában sem volt velünk költözni. Megvan a maga élete, nyugdíj mellett újra dolgozik, nem akart ekkorát váltani. Ráadásul a nővérem Budapesten él. Igaz, az ő lánya már nagyobb, de hozzájuk is rendszeresen jár. Viszont ha bármikor hívjuk, felül a vonatra, buszra, és jön – most is ő vigyáz Vilmosra. Arra pedig már külön készül, hogy egy hónap szabadságot egyben kivegyen, amikor Vince megszületik. Ismét alaposan fel fog fordulni az életünk, de már alig várom.

– És a munkahelyedre mikor mész vissza?

– Na, ez jó kérdés. Vince egyéves koráig biztosan nem fogok gondolkozni a visszatérésen. Aztán ki tudja, mi lesz bő egy év múlva. A televízió hihetetlenül dinamikusan változó valami. Olyan ez, mintha egy informatikust kérdeznél arról, hogy mivel fog foglalkozni egy-másfél év múlva. Körülbelül azzal, amivel most is, de pontosan? Ki tudja? Tizenegy éve dolgozom a Fókusznál, kemény munkám van abban, hogy ezt így, ilyen formában létrehoztuk, hogy egy eladható, szerethető műsor lett. Ma már nem veszek részt intenzíven a szerkesztésben, csak áttételesen, hiszen a közönség levelei továbbra is többnyire hozzám vagy Gönczi Gáborhoz futnak be. Igazán szeretem a munkámat, ugyanakkor borzasztóan örülök, hogy az elkövetkező időszakban ismét csak és kizárólag a családommal lehetek. Hogy pontosan mikor kezdek újra dolgozni, abba rajtam kívül még legalább három embernek lesz beleszólása: Vincének, Vilmosnak és az édesapjuknak. Hogy pontosan mit, hol, az pedig majd akkor kiderül.

Műsorvezető.lap.hu »
RTL Klub.lap.hu »
Tv.lap.hu »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top