nlc.hu
Család
Apró emberek, teljesíthető igények

Apró emberek, teljesíthető igények

Babával létezni nem egyszerű dolog. Sokszor leleményesség kell a kismamának ahhoz, hogy hétköznapi ügyeit is tudja intézni, közlekedjen, vásároljon a babával együtt.

A kisgyermekesek többsége ismeri azokat a kisebb-nagyobb kihívásokat, amelyekkel utazás, vásárlás vagy az ügyintézés során találkozhat. Gyakran a bevásárlókörút már ott megbukik, hogy a buszon a babakocsit feltuszkolni igyekvő anyukának nemigen akad segítsége. Ha egyedül kell megküzdenie azzal, hogy feljusson babakocsistul, gyerekestül a buszra, az már valódi erőpróba, és persze garancia is arra, hogy többet nem fogja megpróbálni. Ha ezen valahogy mégis túlestek, és megérkeznek az üzletbe, rögtön két dologgal szembesülnek: el kell dönteniük, hogy a babakocsit tolják, és alig vásárolnak, vagy a bevásárlókocsit tolják, de akkor mi lesz a gyerekkel?

Mi az a gyerekbarát szemlélet?

 

A gyermekbarát szemlélet egy új társadalmi megközelítés, ahol pontosan az lenne a lényeg, hogy az élet minden területén számítanak a kisgyermekesekre. Eszerint úgy alakítják ki az épületeket és az ahhoz vezető és abban lévő infrastruktúrát, hogy az számol a babakocsival és az apró állampolgárok nagyobbacska igényeivel. Tehát elvárható lenne, hogy az épület és helyiségei babakocsival is jól megközelíthetőek legyenek – vagyis legyen lift, és legalább akkora a bejárat, amelyen egy babakocsi minden nehézség nélkül betolható. Ha az adott intézményben nem megoldható ily módon a közlekedés, legyen lehetőség a babakocsi elhelyezésére, lehetőleg úgy, hogy amikor visszajöttünk, még ott is találjuk a kis „járművet”.

Gondoskodó környezet – európai igény?

Fontos szempont lenne, hogy kialakítsanak olyan helyiségeket, ahol az anyák megetethetik és tisztába tehetik gyermekeiket. Ehhez mindössze nyugodt környezet szükséges, minimális kényelmi feltételekkel: komfortos ülőalkalmatosság, pelenkázóasztal és persze tisztaság. A nagyobb lurkók számára pedig alakítsanak ki egy kis területet, ahol leköthetik magukat, amíg a szülők elintézik a dolgaikat. Ez a néhány apróság már jelzi, hogy az adott intézmény szívesen látja a gyermekkel érkező családokat, és segítenek nekik, amennyiben szükséges.

 

 

„A kislányom féléves volt, amikor először mentünk vele hosszabb útra. Gondoltam, majd útközben megetetem, ez nem okozhat gondot, hiszen az anyatej egyik nagy előnye, hogy nincs vele sok gond: nem kell melegíteni, és biztosan nem hagyom otthon – meséli a budapesti Horváth Borbála, a kétéves Csenge anyukája. – Betévedtünk az Árkád bevásárlóközpontba, ahol az információnál szakszerűen elirányítottak minket. A helyiség körülbelül két négyzetméteres volt, ahol két kényelmetlen széket találtunk, és két pelenkázót. Éppen foglalt volt mindkettő, és persze a különböző szagok sem voltak éppen idillinek tekinthetők az etetéshez. Végül visszamentünk a kocsihoz, és ott estünk túl mindezen.”

 

Kapcsolódó oldalak:

Bababarát.lap »
Játszótér.lap »
Bababiztonság.lap »

Kapcsolódó fórumok:

Bababarát Balaton »
Bababarát klíma »
Bababarát taxi Bp. »
Bababarát éttermek Bp-en »

További írások:

Gyermekbarát hivatal – blogbejegyzés »
Utazások pici babával »

Félmegoldások

Ma azért már sok területen látható fejlődés. Egy valamit magára adó étteremben és nagyobb bevásárlóközpontban ezek már megtalálhatók és elég jól működnek, persze azért messze vannak a tökéletestől. Legtöbbször meg sem találják a szülők, mert nincs kitáblázva, így rendszeresen eltévednek az anyukák. Az információnál pedig nem tudnak pontos felvilágosítást adni, vagy nincs is ott senki, de az is előfordul, hogy elunjuk, amíg ránk kerül a sor. Ráadásul legtöbbször a tisztaság is hagy némi kívánnivalót maga után.

 

Nemrégiben vacsorázni mentünk a férjemmel, és éppen nem volt senkire hagyni a gyermekeket, ezért magunkkal vittük őket – meséli a Törökbálinton élő Bruckner Ágnes, a 4 éves Péter és az 5 éves Marci anyukája. – Hogy biztosra menjünk, az interneten kerestünk gyerekbarát éttermet, aztán fel is hívtunk néhányat: rákérdeztünk, hogy a gyermekeknek van-e lehetőségük addig eljátszani, amíg a szülők befejezik a vacsorát. Végül rátaláltunk a Symbolra, amely a III. kerületben van. A gyerekek, miután elfogyasztották a nekik szánt ételt, el tudtak vonulni játszani, és nagyon élvezték.”

Apróságok az apróságokért

Nem szükséges nagy dolgokra gondolni. A gyermekek többsége a kisautóval, a rajzeszközökkel, könyvekkel is remekül elvan. Pontosan elég egy kis sarok egy apró asztallal, székkel, egy szőnyeggel és kis játékokkal. Általában megfigyelhető, hogy az idegen játékok sokkal izgalmasabbak, mint az otthoniak, így ideig-óráig biztosan lefoglalják a gyerekeket, amíg a szülők elfogyasztják a régóta áhított vacsorát. Néhány helyen, így például az IKEA-ban vagy a Kikában a bevásárlás is megoldható gyermek nélkül a gyermekmegőrzőknek köszönhetően. Így mindenki jól jár: a gyermek nem unja a nézelődést, a felnőttnek pedig nem folyton azt kell hallgatnia, hogy „mikor megyünk már haza?”.

 

Manapság divatos úgy hirdetni a szálláshelyeket az utazni vágyóknak, hogy az bababarát és gyermekbarát. Ez általában azt jelenti, hogy a szobák pótágyazhatók, van kinti játszótér és megfelelő benti játszóhely a kismanók számára. Vannak olyan pihenőhelyek, ahol valóban számítanak a családokra: játszósarkot alakítottak ki – ahol egy kisebb méretű szőnyegen mindenféle játékos dolog megtalálható (kis szék, asztal, ceruza, papír stb.). Van, ahol külön programokkal kedveskednek a kis embereknek, és egyes helyeken gyermekvigyázó animátor is rendelkezésére áll.

 

 

Nemrégiben az alsópáhoki Kolping Hotelben nyaraltunk. Először a családi nyaralások történetében én is kipihentem magam – mondja egy kétgyermekes apuka. – Ez egy teljesen gyermek- és persze szülőbarát hely, ahol a gyermekek is jól érezhették magukat, és mi is kikapcsolódhattunk végre-valahára. A lurkók nagyon élvezték a kifejezetten számukra kitalált programokat, mi pedig a feleségemmel egy-két órára magunkra maradhattunk, olvashattunk, napozhattunk, de felnőttprogramokon is részt vehettünk. Ez igazi kikapcsolódás volt mindenki számára!

 

Azért van hová fejlődni. Az hivatali ügyintézések során – legyen szó bankról, önkormányzatról vagy bármilyen ilyen jellegű intézményről – szinte sehol sem találni megfelelően kialakított helyiséget, amely kimondottan a gyermekesekre tekintettel lenne. Ráadásul ezek azok az intézmények, ahol apróságok többsége tíz percnél többet nem bír ki, pedig ezeken a helyeken akár órákig sorban állhatunk. Talán egyszer itt is figyelni fognak a családosokra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top