Viszlát, pelus!

Nagy mérföldkő ez a család életében. Eltűnnek a pelenkahegyek, törlőkendők, popsikrémek, ami már megtakarításnak sem utolsó. Átalakul a szoba: a pelenkázóasztal, a szivacs új funkciót kap, helyére jöhet egy íróasztal, kisszék vagy szekrény. Némi szomorúság is vegyül a változásba, elszáll a babaillat, vége a szertartásszerű, simogatós pelenkacseréknek, és a tipegő is olyan másforma lesz a fenekén lévő kis csomag nélkül. Új korszak kezdődik.

De mikor kezdődik?

A szakirodalom nem győzi hangsúlyozni, hogy ne sürgessük a szobatisztaságot. Ne terrorizáljuk a gyereket a bilivel, hanem hagyjuk, hogy minden a maga idejében történjen. Nem nekünk kell ügyesen elkapni az eredményt, hanem neki kell tudnia, szólnia, hogy rohanjunk a fürdőbe vagy a bilihez.
Az egyik fontos kérdés persze az, hogy mikor érik meg fizikailag a gyerek a szobatisztaságra? Egyik napról a másikra? Van ennek valami jele? Hogyan vesszük ezt észre?
A gyerekek úgy 15 hónapos korig teljesen önkéntelenül rakják tele a pelenkát. Megfigyelhetjük, ha meztelenül szaladgálnak, folyton pisilgetnek, és a kaka se hozza őket ki a sodrukból. A következő lépcső, amikor már észreveszik, hogy mi történt, de még nem képesek arra, hogy ezt maguk szabályozzák. Ilyenkor még nem elég nagyok, hogy használják a bilit, de hogy megismerkedjenek vele, ahhoz igen.
Akkor jött el a megfelelő pillanat, amikor a gyerek már tudatában van annak, hogy mindjárt pisilnie vagy kakilnia kell. Ez a tudatosság azzal kezdődik, hogy látjuk rajta a figyelmeztető jeleket. Elbújik a fotel mögé, és nyom. Próbálja visszatartani a pisit, de még csak néhány másodpercre sikerül. Tudja már, hogy valami történni fog, és lassan próbál jelezni is felénk. Azonban jó, ha tudjuk, hogy ekkortól még hosszú hónapoknak kell eltelnie, mire megtanulja komplett szabályozni a dolgot. Feltéve, ha akarja.

Szólj hozzá a fórumokhoz! • Szobatisztaság » • 3 éves szobatisztasága » • Szobatisztasági gondok »  Kérdezd szakértőnket! • Kotroczó Anikó dúla »

Segítsük vagy neveljük?

Ma is használatos kifejezés a szobatisztaságra nevelés. Nem csoda, hiszen szüleink keményen neveltek is minket. Volt, aki már kilenc hónaposan naphosszat a bilin ücsörgött; volt, akit lazán hozzá is kötöztek a székhez, hogy ne tudjon addig felállni, amíg nem termelt. Másfél éves korra már igencsak illett „szobatisztának” lenni. Fontos az idézőjel, hiszen ez legtöbbször csupán annyit jelentett, hogy a bilivel összekötött etetőszék tele lett az ebéd után, vagy a félóránkénti WC-n való ücsörgés végül eredményre vezetett.

A szobatisztaságban csupán segítségre van szüksége a gyereknek. Hogy időnként levegyük róla a pelenkát, és megnézzük, miként viszonyul az eseményekhez. Hogy megismertessük az egész folyamattal. Ha tudjuk, hogy reggelente kakil, hagyjuk felkelés után kicsit szabadon a popsiját. Gondoskodjunk róla, hogy a bili elérhető helyen legyen. Ha inkább a szűkítőt díjazza, segítsünk neki oda felkapaszkodni. Juttassuk a kicsit sikerélményhez, örüljünk, ha bármit is lépett előre e szobatisztaság ügyében.

Mi az, amit NE?

• Ne próbáljuk erővel rávenni a gyereket, hogy üljön a bilire, még akkor se, ha biztosan tudjuk, hogy mondjuk kakilni fog! Csak a dacot szítjuk benne, hogy azért se.

• Ne fintorogjunk a kakitól, fogadjuk el, ha ez a gyereket érdekli. Ő még ezt úgy kezeli, hogy ez is az övé, hozzá tartozik.

• Ne fújjuk fel a dolgot! Az volna a legjobb, ha nem is látszana, hogy mennyire izgat minket a kérdés. Próbáljunk természetesek maradni, örülni, ha sikerül, és gyorsan túl is lépni a kudarcokon.

• Ne hagyjuk teljesen magára! A gyereknek szüksége van a segítségre, majd maga szól, ha inkább egyedül szeretné végezni a dolgát.

• Ne kérdezgessük folyton a kicsitől, hogy nem akar-e a bilire ülni! Próbáljuk azt az érzést kialakítani benne, hogy jobb bugyiban és nadrágban, mint pelenkában.

• Ne várjuk el a gyerektől, hogy akkor pisiljen, amikor nem is kell neki. Még képtelen arra, hogy csak egy utazás kedvéért ráüljön a bilire, inkább azon törjük a fejünket, miként és hova tudunk elrohanni, ha odasúgja, hogy pisilni kell!

• Ne próbáljuk befolyásolni (csak ha az orvos nem ajánlja) a gyerek természetes bélműködését! Ha megpróbáljuk erővel átállítani a működését, joggal érezheti, hogy teljesen uralkodni akarunk felette!

• Ne hasonlítgassuk a gyereket más gyerekekhez! Főleg ne gyerekkori önmagunkhoz!

Éjszaka is száraz

Általánosan 10-12 hónappal a nappali szobatisztaság után jut el a gyerek az éjszakai szobatisztaságig. Ha már három-négy éjszaka száraz maradt a pelenka, levehetjük, de számíthatunk még néhány balesetre. Nem jó megoldás, ha éjszaka vagy hajnalban félálomban megpisiltetjük a gyereket, hiszen pont az a cél, hogy magától legyen éjszakára is szobatiszta. Magától keljen fel vagy bírja ki reggelig.
Ne engedjünk annak a nyomásnak, hogy az óvodásnak százszázalékosnak kell lennie. Angliában például nem csinálnak ebből ekkora ügyet, természetes, hogy az anyuka egy-két pelenkát is odatesz a kicsi csomagjába, hátha szükség lesz rá.

Bölcsődében

Tény, hogy nehezebb helyzetben van az, akinek napközben bölcsődében van a gyereke, hiszen kevés intézményben vállalják fel a szobatisztaságra való szoktatást. Ez valahol érthető is, nagyon pontosan kell figyelni és érteni a gyerek jelzéseit, és ennek megfelelően haladni előre.
A feladat tehát ugyanaz, csak mindezt abban a szűkre szabott időben kell megvalósítani, amit együtt tölt a szülő és a gyerek. Természetesen hátráltatja a dolgokat, hogy reggelente újra felkerül a pelenka, megy minden a régi kerékvágásban, otthon meg folyik a „tanulás”, figyelés. Próbáljuk természetesen kezelni a dolgokat, és megértetni vele az új helyzetet.

Magdolna: Anyám mindenbe beleszólt!

Sokat olvastam a szobatisztaságról, mielőtt belevágtunk a lányommal. Tiszta kép volt bennem, hogy miként is szeretném az egészet véghezvinni. Illúzió volt persze az egész. És nemcsak azért, mert ügyetlen voltam, hanem mert az anyám minden létező dolgot elkövetett, amit én el akartam kerülni.
A mai kor babakönyvei nem győzik például elégszer hangsúlyozni, hogy ne siettessük az eseményeket. Én nem siettettem. Anyukám bezzeg: most nyáron remélem elkezded (másfél éves se volt a lányom!), vegyél már bilit, van-e már bugyija Katának… aztán beállított egy zenélő bilivel, hat rend alsóneművel, mackós szűkítővel, és elkezdte az okítást. A lányom persze ráült a zenélő bilire, ami anyukám szerint teljes siker, de esze ágában sem volt mindezt pelenka nélkül. Utána jöttek a lehetetlen történetek: a szomszéd Karcsika tizenöt hónaposan, Vivike tizenhárom, jómagam pedig tíz hónaposan lettem szobatiszta.
Hiába próbáltam természetesen viselkedni a lányommal, az anyám elrontotta a helyzetet. Folyton erről kérdezgetett, és persze nem hagyta békén a gyereket. Folyton noszogatta: Gyere, üljünk rá egy kicsit a bilire! Tudod, mit kapsz, ha belepisilsz?…
Mikor elkezdtük a bilizést, és jöttek a balesetek. Szerinte ezért méltó büntetés jár. Egy időszakban a lányom csak a pelenkába volt hajlandó kakilni. Anyukám mindent bevetett: ígért ajándékot, ingyen bábszínházat a bilin való ücsörgésért, és persze fenyegetett is: ha nem ülsz rá, nincs túró rudi. Sőt, nekem azt javasolta, hogy üssek egy kicsit a popójára… Mindent eltúlzott, mert ha meg sikerült valami, képes volt játékok garmadával beállítani, mert milyen ügyes kislány végre az ő unokája! Úgy éreztem, hogy már régen kicsúsztak a dolgok az irányításom alól. Semmi nem hatott, próbáltam a szakkönyveket az orra alá dugni, el se olvasta őket. Próbáltam a lelkére hatni, fel se vette. Tovább én se akartam feszíteni a húrt, mi értelme lett volna eltiltani a gyereket a nagymamától csak azért, mert a nagyi erőszakos a bili kérdésben. Ma már túl vagyunk az egészen, de még visszagondolni se szeretek a történtekre.