Baba percek

3 szoptatási trükk hasfájós babákhoz

A babák kólikás panaszait több dolog is okozhatja, amik közül az egyik a szoptatás módszereivel kapcsolatos. Az alábbi szoptatási tanácsok segíthetnek abban, hogy minél kevesebb hasfájós panasza legyen a gyermekednek.

 

A szoptatás a világ legtermészetesebb dolga, de az ösztönök mellett egy kis praktikus tudás is kell ahhoz, hogy jól etesd a babádat. Néhány egyszerű trükkel például csökkentheted annak az esélyét, hogy a szoptatásból adódóan kólikás panaszai alakuljanak ki a kicsinek!

Három szoptatási trükk hasfájós babákhoz

1. Inkább egy mellből szoptass!

A szoptatás során a babák először gyorsan, mohón esznek, aztán átváltanak egy lassabb tempóra. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy az anyatej nem homogén összetételű: az első adagja, az úgynevezett első frakció, vagy első tej laktózban (tejcukorban) jóval gazdagabb és több benne a víz is, ugyanakkor zsírokban szegényebb. Ezzel a szomját szokta oltani a baba, majd az ezután megérkező, zsírosabb hátsó tejből olyan tápanyagokat vesz magához, amik nagyobb mértékben járulnak hozzá a súlygyarapodásához. A laktózban dúsabb előtejből egyúttal – éppen a tejcukor tartalma miatt – több bélgáz is keletkezik az emésztés során és nehezebben is emészthető néhány babának, akinek a bélflórája még nem alkalmazkodott kellően ehhez az anyaghoz, vagy pedig már eleve érzékeny rá. Ha tehát túl hamar átveszed egyik melledről a másikra a kicsit, akkor csak a laktózban gazdagabb előtejhez jut hozzá, ami megnöveli az esélyét annak, hogy a tejcukor miatt emésztési problémái, kólikás panaszokat okozó szélgörcsei alakuljanak ki. A helyes módszer, ha hagyod a babát hosszabb ideig szopni ugyanabból a ciciből – ez ráadásul a tejcsatornák és mirigyek egészségének is jót tesz.

2. Számít a testtartás is!

Többféle testtartásban tudod a babákat szoptatni, és maguk a babák is számos pozícióban képesek táplálkozni. Az emésztésük szempontjából azonban az a legjobb, ha szopás közben nem görnyednek össze, hanem egyenes a tartásul. A legjobb, ha vízszintes testhelyzetben tartod a babát, mert így akadálytalanul jut a gyomrába a tej, és kevesebb levegőbuborék kerül a szopással a tápcsatornába. Ez azért fontos, mert a tejjel együtt lenyelt levegőbuborékok okozzák sokszor a baba hasában azt a feszítő érzést, ami miatt olyan keserves sírásra ragadtatják magukat.

Három szoptatási trükk hasfájós babákhoz

3. Te is kíméld a gyomrodat!

Az édesanya étrendje kisebb-nagyobb mértékben hatással van az anyatejre is egyes feltételezések szerint – például a puffasztó hatású és a fűszerek ételek nem csak a mamának, hanem a babának is okozhatnak gyomorpanaszokat. Kiválthatja a hascsikarást, ha az anya babot, a káposztát vagy a karfiolt eszik, de a túl sok paradicsom, narancs és szénsavas üdítők is hasonló problémákat okozhatnak. A tejcukorra érzékeny babáknál az is gondot jelenthet, ha az édesanya rendszeresen fogyaszt nagyobb mennyiségben tejet és tejtermékeket. A táplálkozással tehát érdemes kísérletezni, és ha arra gyanakszol, hogy a te étrended miatt fáj a baba hasa, akkor kis lépésekben változtass rajta, és ki fog derülni, melyik az az étel, ami nincs ínyére a kicsinek.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top