Miért nevetnek a babák?

A bankárból pszichológussá avanzsált Dr. Caspar Addyman igazi brit tudós, aki a világ legnagyobb babakacagási kutatását végezte el, melynek során bebizonyította: az édes babamosoly (nem is beszélve a kacagásról) szinte mindig olyankor jelenik meg, amikor valamelyik szülő szemkontaktust létesít a gyerekkel. És ez a bizonyos első mosoly pedig meglepően korán, akár már pár hetes babák arcán is megjelenhet. Pár héttel utána pedig jön a kacagás, aminél édesebben gurgulázó hang nincs is a világon.

Bevallom, nincs olyan nevetős babavideó, amire ne kattintanék rá, ha szembetalálkozom vele. Egyszerűen nem tudok olyan szomorú vagy fáradt lenni, hogy ne kezdjek el a babával együtt kacagni. És nem én vagyok az egyetlen – a videomegosztókon ezek a legnépszerűbb filmecskék. Ha ugyanis egy baba kacagni kezd, nincs olyan szőrös szívű, mogorva ember, aki ellen tudna állni neki.

Dr. Addymannek se sikerült. A nem mindennapi tudós, akinek kékre festett haja lett a névjegye, olyan fontosnak találta ezt a témát, hogy saját pénzéből finanszírozta meg a kutatást, amely azt tűzte ki célul, hogy megválaszolja: miért is nevetnek a babák. Ennek keretében 25 országból 1400 szülőt kérdezett meg arról, miért, mikor, hogyan és mennyit nevet a gyermekük. Arra kérte őket, hogy ha lehet, videót is mellékeljenek.

Megjegyzem: szerintem ez lehetett minden idők legjobb kutatása, ami azonban komoly eredményeket hozott. Addyman doktor szerint ugyanis a felnőttek viselkedését úgy érthetjük meg igazán, ha a gyerekekkel kezdjük. A kettő ugyanis összefügg, csak a kicsiket még könnyebb vizsgálni. A kutatás eredményeképp bebizonyosodott, hogy a pici babák pedig pont azon nevetnek, amin mi, nagyok. Akkor, ha csikiznek (az örök kedvenc), ha valaki furcsa hangot ad ki, ha valami más, mint aminek tűnik (ilyen a bábozás, amikor az élettelen tárgy megmozdul), ijesztő dologba keveredünk, de végül megússzuk (babáknál a kukucs játék, felnőtteknél ilyen a humoristák cikis sztorija, ami kicsit ijesztő, kicsit undi, de biztonságban vagyunk, mert mással esett meg a sztori), és az egészen pici babák is tudnak azon a közhelyes dolgon nevetni, hogy ha valaki elesik, vagy ha a szülő úgy tesz, mintha megütné magát (a világ legősibb mulattatói is használták a trükköt).

A kutatás eredményeképp kiderült az is, nem véletlen, hogy több a férfi humorista, mint a nő. Egy tíz hónapos fiú átlag 50-szer nevet, míg egy lány csak 37-szer. És az apák bizony kétszer akkora eséllyel tudják megnevettetni a gyereküket, mint az anyukák, és persze a nevetés szociális aktus – minél több ember van jelen, annál valószínűbb, hogy hangos kacajra fakadunk.

Dr. Addymant ugyan meglepte, hogy a szülők mennyi erőfeszítést képesek tenni azért, hogy a gyereküket megnevettessék, és milyen hosszan csinálják ezt anélkül, hogy bármely fél megunná – de ebből csak az derül ki, hogy a kedves brit kutatónak nincs saját gyereke, különben tudhatná, hogy a babanevetés a legjobb jutalom, amit csak egy szülő kaphat.

A nevetés ugyanis olyan élmény, ami összehozza az embereket, növeli a kötődést a szülők és a baba között, mert mindkét félben jó érzéseket kelt. A szülőket megerősíti abban, hogy a gyerekük boldog és elégedett, a baba jutalma pedig az, hogy minél többet és kedvesebben nevet, annál több figyelmet és törődést kap a szüleitől. Nincs ennél jobb üzlet egyik fél számára sem!