Baba

Másfél éves kora óta önállóan síel a tehetséges kislány – fotók

Otthonosabban érzi magát a sípályán, mint a homokozóban.

“Aurora már az anyaméhben is síelt, hiszen Andrea a terhessége alatt is lelkesen síelt, és amint lehetett, már síelős filmeket vetítettünk neki” – meséli a kétéves Aurora édesapja, Cody Borns.

Az alaszkai hegyekben élő csöppség 9 hónaposan tanult meg járni, 18 hónapos kora óta pedig már önállóan síel. A kislány anyja ötéves kora óta, míg az apja hároméves kora óta síel, Aurorát pedig már azelőtt elkezdték tanítani síelni, hogy kivitték volna a lejtőkre. Műanyag síléceket kapott ugyanis, melyeket otthon, a házban viselhetett.

“A síelés a mindennapi élete része, és teljesen természetesnek veszi. A legjobb az egészben, hogy imádja” – lelkendezett az apa, aki elárulta azt is, hogy Aurora annyira szeret kint játszani a hóban, hogy hisztizni kezd, ha be akarják vinni.

A pici lánynak máris öt saját síléce van. Egyelőre többnyire kezdőknek való lejtőkön síel, ám idén télen már megpróbálkozik majd egy középhaladó pályával is. A szülei azt remélik, hogy a síelés szeretete a jövőben is megmarad Aurora életében, és évről évre továbbfejleszti majd a tudását. Azt szeretnék, ha a kislányból síoktató válna, de azt sem tartják kizártnak, hogy egy nap olimpikon lesz belőle.

Forrás: Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top