Baba

Elájult az apuka, mikor megtudta, hogy ikreik után, felesége most hármas ikrekkel várandós

A marylandi házaspárnak már van három gyereke, melléjük érkezik a három újabb apróság. Az apa szó szerint elájult a hír hallatán.

„A feleségem egy kis dobozba tette az ultrahangképet és a három teljesen egyforma rugdalózót. Mikor kinyitottam a dobozt és végre leesett, mit látok, szó szerint elájultam” – nyilatkozta a WUSA9 hírcsatornának Robert Tolbert. A hamarosan hatgyermekes édesapa hozzátette, mikor ránézett az órára, akkor tudatosult benne, hogy hosszú percekig volt eszméletlen.

Robert felesége, Nia azt mondja, ő sem igazáán számított arra, hogy ikreik után újabb többszörös gyermekáldás vár majd rájuk. „Mikor az orvosom megvizsgált, először azt kérdezte tőlem, hogy gyakori-e a családunkban az ikerszülés. Először azt hittem, azért kérdezi, mert ismét ikreket lát az ultrahangon” – mondja a büszke anyuka, aki elmondta, mikor közölték vele, hogy három babát vár, szédülni kezdett.

ikrek, hármas ikrek

Kép forrása: Daily Mail

Sosem hittem volna, hogy egyszer velem is megtörténik majd, pedig megtörtént” – mondja, majd hozzáteszi, hogy bár a szülés időpontjáig még sok idejük van, igyekeznek már most felkészülni a babák érkezésére. „Tisztában vagyunk vele, hogy mostantól jó pár évig nem fogunk aludni, a ház egy merő káosz lesz, és sosem lesz nálunk csend, de még ezzel együtt is inkább izgulunk, mint félünk.”

Az biztos, hogy a családunk kiegyensúlyozott lesz, hiszen, ha a hármas ikrek megszületnek, három fiút és három lányt nevelünk majd.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top