nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Négy gyerek mellett épített tortabirodalmat Móni

Hogyan lesz valaki újságíróból teológus, és főleg mindebből hogyan következik az, hogy mostanra a tortáiról híres? Móni kiállt a munkából – ahogy ő fogalmaz –, hogy tudjunk beszélgetni róla, a süteményeiről, életéről.
Kun Gabi
Kun Gabi
f Ajánlom

Már gyerekkorodban cukrász akartál lenni?

Dehogy, eszembe sem jutott ilyen! Vendéglátós családból jöttem, a nagyszüleim kocsmárosok voltak, ötéves koromig ott laktunk náluk, és én sokszor „belógtam” a kocsmába, figyeltem, ahogy a mama és a papa pörög a pultban. A nagymamám úgy főzött, hogy mindig behívta a törzsvendégeket is ebédidőben, hogy egyenek velünk. Talán a közeg miatt is adta magát az, hogy vendéglátó szakközépbe mentem, de ettől még nem tudtam, hogy mi akarok lenni. Azt pont nem gondoltam, hogy cukrászattal foglalkozom majd, még a szakács és a felszolgáló végzettséggel inkább el tudtam képzelni a jövőmet. Egy évig dolgoztam felszolgálóként, közben jött egy nagy fordulat az életemben, hívővé váltam, ezért kezdett el érdekelni a teológia, minél alaposabban szerettem volna megismerni a Bibliát, úgyhogy beiratkoztam egy teológiai főiskolára.

Elég komoly váltásnak tűnik.

Megelőzte egy mélyebb válság, eléggé lezüllöttem a szakközép alatt. Azért is mentem el Keszthelyre középiskolába, hogy ne kelljen otthon lennem, kikerüljek a szülői kontroll alól. Így utólag persze már tudom, hogy egyáltalán nem volt olyan vészes, csak kamasz fejjel éreztem felháborítónak, hogy nem mehetek el otthonról, amikor csak akarok. Romantikus elképzeléseim voltak, hogy milyen jó az elvált szülők gyerekeinek, mert ők szépen ki tudják játszani a szüleiket és azt csinálnak, amit akarnak. Én meg szigorú szülők felvigyázása alatt nem mehetek, ahova akarok. Aztán távol az otthontól kontroll nélkül maradtam, rossz társaságba keveredtem, ittunk, dohányoztunk. Ezért is óriási megkönnyebbülés, hogy a saját gyerekeimnél (21, 20, 17, 14 évesek) szerencsére nem volt nagy lázadás.

Ha belegondolok, életveszélyes helyzetekbe kevertem magam, a hajam égnek állna, ha a gyerekeimről megtudnék ilyeneket.

Aztán elérkeztem abba a koravén állapotba, hogy kiégetten, üresen, kifosztottan, letargikusan álltam ott 18 évesen. Akkor találkoztam egy régi barátnőmmel, akinek annyi tragédia volt az életében, és váratlanul ért, hogy milyen boldog. Ő mesélte, hogy megtért, amitől először fogtam a fejem, de aztán elkezdett érdekelni, mert kiutat kerestem a letargiából, majd nincs vesztenivalóm alapon elmentem a gyülekezetébe. Amit ott tapasztaltam, annyira megérintett, hogy döntöttem Jézus mellett. A környezetem nem értette, mi történt velem, hogy már nem iszom, nem járok kocsmába, napok alatt megváltozott az életem.

Innen még messze volt a süti sütés?

Igen, ezek után az újságírást csináltam 9 évig, a teológia után pedig lakberendezést, majd közgazdász szakot is végeztem. Azt hiszem, hobbimmá vált a tanulás. Nagy váltások ezek, de nem volt szándékos, csak így hozta az élet. Amikor az újságíró iskolába jártam, volt egy tanárom, aki olvasott tőlem a nagycsaládos életről pár karikaturisztikus írást. Javasolta, hogy írjak egy könyvet, amiben benne vannak ezek a vicces írások, receptek, minden, ami a nagycsaládos élettel jár. Akkoriban született meg a legkisebb gyerekem, utána bele is vágtam a könyv megírásába. De aztán elbátortalanodtam, hogy kit érdekelne az én írásom, ezért elkezdtem blogot írni MaiMóni néven, hogy lássam, lenne-e igény egyáltalán arra, mit írok. 2008-ban vágtam bele a bloggerkedésbe, elég könnyen és hamar jöttek az olvasók, azóta is töretlenül írom. A könyv közben elsikkadt, inkább a blogon éltem ki az íráskényszeremet.

A negyedik gyermekem megszületése után már nem is mentem vissza állandó munkahelyre újságíróként, hanem alkalmi cikkeket vállaltam. De egyre az járt a fejemben, hogy nekem olyan munka kellene, amiből napi bevételünk van. A férjem ingatlanközvetítőként dolgozott, az a jövedelem nem volt kiszámítható. Akkoriban bejártunk egy kávézóba, ahol a tulajdonos a férjem régi ismerőse, és mindig panaszkodott a sütikre; egyszer megkérdezte tőlem, hogy nem akarnék-e neki sütiket sütni. Gondoltam, miért is ne? Másnapra három tortát rendelt tőlem.

Aztán magától beindult az üzlet?

Tulajdonképpen igen, sosem reklámoztam magam, a vendégek rászoktak, terjedni kezdett a süti híre, más kávézósok is megkerestek és így jött egyik hely a másik után.

A mai napig még névjegykártyám sincs, pedig négy éve csinálom. Jó ideje nem tudunk újabb kávézókat elvállalni, mert betelt a kapacitásunk, heti 400 tortát sütünk öten.

És az első naptól megoldotta a problémámat, meglett a napi bevétel, mert bevittem a tortákat és rögtön kifizették.

Négy gyerek mellett mindezt hogy sikerült megvalósítani?

Ilyen szempontból kemény és szívós vagyok, ha meg kell valamit csinálni, akkor meg kell csinálni.

Biztos a földművelő őseimtől örököltem, nincs olyan, hogy szétesek, ha éjjel kettőkor végzek, akkor addig csinálom, hogy kész legyek a feladataimmal.

Amíg a gyerekek nap közben iskolában, oviban voltak, addig sütöttem, ha pedig úgy jött ki a lépés, akkor éjszaka, a fektetés után. Mostanra már ők is csatlakoztak és segítenek. Az is hozzátartozik, hogy mindezt nem egyedül csinálom szupervumenként, hanem a férjemmel együtt tartjuk életben a vállalkozást. Ő persze nem a sütésben, de a háttérmunkákban teljes mértékben kézben tart mindent.

A házasságotokban nem okozott ez feszültséget?

Nehéz helyzet, mert a vállalkozás vezetése bennem elindított egy változást, amitől keményebb lettem, ez pedig nem volt jó hatással a kapcsolatunkra. De addig beszélgettünk, amíg fel nem dolgoztuk, már 22 éve vagyunk együtt, úgyhogy tudjuk kezelni a feszültségeket, sosem jutottunk még veszekedésig.

Akkor mondhatjuk, hogy a tortákkal jellemfejlődés is együtt járt.

Nekem nem pozitív igazán ez a változás, nem akarok kemény vállalkozónő lenni, sokszor döntök empátiából, nem pedig gazdasági szempontból, amivel néha magunk alatt vágom a fát. Nehéz kérdés számomra például, hogy hogyan kezeljem a munkatársak közötti feszültségeket. Úgy gondolom, bizonyos szempontból túl demokratikus és túl lágyszívű is vagyok, olyan kompromisszumokat is kötök, ami nem biztos, hogy jó a vállalkozásnak. Ezekben kellene okosodni és a közgazdásznak előbújnia belőlem, illetve megtanulni azt, hogy nem szabad érzelmi alapon dönteni. De kicsiből nőttünk, és a növekedés hozott magával olyan feladatokat és problémákat, amikre még nem tudjuk az optimális megoldást.

Másfél évig dolgoztam egyetlen szabadnap nélkül, aztán engedélyeztem magamnak vasárnapi szabadnapot, így heti hat napot dolgoztam csak.

Három év után döntöttünk úgy, hogy elmegyünk együtt nyaralni, és mi is meglepődtünk, hogy egy hét szervezésbe telt, mire minden feladatunkat átadtuk másnak, hogy elmenjünk 4-5 napra. Amit mi ketten csinálunk a férjemmel, azt 3-4 emberre tudtuk rábízni.

De fantasztikus volt látni, hogy amíg mi nem voltunk itthon, a dolgozóink mindent kézben tartottak, a magukénak érezték, ez nagyon jó érzés.

Nulláról idáig eljutni 4 év alatt elképesztő kemény munka volt, előfordult, hogy a vécében bőgtem éjfélkor, hogy ennek sosem lesz vége. 8-16 óra állás, napi 60-70 torta, de van, hogy egy nap 120 tortát kell sütnünk. A jelszavunk Esterházy Péter híres mondata: 

Bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá.

A munkában és magánéletben is ez igaz ránk. Amíg örömmel, gyönyörködve tudunk ránézni a tortáinkra, addig folytatjuk.

Olvass tovább

{PostTitle}

Megosztás Facebookon