Baba

Halott babáját szülte meg az anya, műhiba miatt perelik a kórházat

A baba nyakára tekeredett köldökzsinór okozta tragédiát, ez a család jogi képviselője szerint egy időben elvégzett vizsgálattal megelőzhető lett volna.

Már minden be volt rendezve a gyerekszobában, a kis Andrást kivasalt, összehajtott ruhák otthon. Ám a szülők sosem vihették haza gyermeküket: a baba ugyanis születése előtt meghalt – írja a Blikk.

Bódi András és felesége, Bódiné Bálint Andrea ezért pert indított. Azt mondják, a terhességgel nem volt gond, 2015 júliusára volt a nő kiírva. Az utolsó vizsgálaton azonban nem jelent meg az orvos, majd a másnapra halasztott viziten sem volt ott. Helyette egy doktornő közölte velük, hogy a babának nincs szívhangja. Andrea végül két nap múlva szülte meg a halott babát.

A szülőknek azt mondták, a babának a nyakára csavarodott a köldökzsinór. A család jogi képviselője szerint az időben elvégzett vizsgálattal megelőzhető lett volna a tragédia, egy műtéttel meg lehetett volna menteni a születendő gyerek életét.

A szülők máig próbálják feldolgozni a tragédiát, az igazi gyógyír azonban a kislányuk, aki egy éve született. A család 10 millió forintot követel a kórháztól a perben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top