Baba

„Annyiszor láttam már koszos és elhanyagolt lyukakat, amiket baba-mama szobának neveztek”

A szigetszentmiklósi, frissen felújított kormányablakban a mozgássérült vécében rendezték be a baba-mama szobát. Némi tisztítószer is van a sarokban, és a klotyón ülve lehet szoptatni. Már akinek van gusztusa hozzá.

„Sok évvel ezelőtt pont a kisfiammal voltam vizsgálaton egy gyerekosztályon, ahol annyit kellett várni, hogy a négy hónapos gyerekem megéhezett. Megkérdeztem, hol szoptathatnám meg, mire tanácstalanul azt mondták, hogy fogalmuk sincs. Végül bevezettek a konyha előterébe, hogy esetleg itt… Őszintén meglepődtem, mert folyamatosan jöttek mentek az emberek, zaj volt, csörömpölés, hiszen dolgoztak, viszont ezek a körülmények nem a legideálisabbak az etetéshez. Végül elbújtam a folyosó egyik félreeső zugában, és ott etettem meg a fiamat.”

Egy pici babával nagyon nehéz kiszámítani az etetés idejét, sokszor csak azért is érdemes cicire tenni, hogy megnyugodjon. Igen ám, de hol? Az azért nem várható el a szülőktől, hogy ne mozduljanak ki a lakásból a kicsi miatt, és egyébként is vannak intéznivalók, amelyek akkor sem tűrnek halasztást, ha baba született.  Itthon sok helyen kialakítottak erre a célra baba-mama szobákat, a gyakorlatban azonban ezek a helyiségek nem kifejezetten erre a célra vannak berendezve.

szoptatás, baba, kismama, bab-mama szoba

Nehéz egy babával kiszámítani az etetés pontos idejét

„Szinte soha nem kerestem az ilyen helyiségeket, mindig volt nálam egy kendő erre a célra, és így oldottam meg a dolgot. Annyiszor láttam már koszos és elhanyagolt lyukakat, amiket baba-mama szobának neveztek, hogy nem volt kedvem keresgélni sem. Mondjuk, legalább soha nem szólt rám senki a kendővel, hogy miért szoptatok nyilvánosan. Egyébként aki azt hiszi, hogy a kismama jókedvéből vagy magamutogatásból eteti meg a babáját nyilvános helyen, az hülye. Egyszerűen nincs más lehetősége, hiszen a gyereknek ennie kell.”

Az ideális szoptatáshoz nem kell sok minden, de nagyon fontos a csend és a nyugalom. Nem árt, ha tiszta a helyiség, van benne pelenkázó, egy kényelmes szék, egy kézmosó és egy szemetes. Nagyjából ennyi kell ahhoz, hogy a kismama nyugodtan megetethesse a gyerekét. Ha erre van 10 négyzetméter, akkor az már tökéletesen elegendő. És lehetőleg legyen a közelében vécé, ahová be lehet menni babakocsival is.

„Gondolkodom, mi is az a hely, ahol még nem szoptattam… Semmi sem jut az eszembe. Azért hozzáteszem: soha, semmilyen inzultus nem ért miatta sehol. Szerintem életszerűtlen dolog csak otthon szoptatni, van egy nagyobb gyerekem is, sokszor jövünk- megyünk, szoptasson otthon, akinek ez a passziója, én meg ott, ahol nekem és a babámnak tetszik” – meséli Laura, akit kétgyerekes anyukaként egyáltalán nem zavar, ha nyilvánosan kell szoptatnia.

„Kb. 1 hete a 4-es, 6-os tömött pótlóbuszon szoptatott egy anyuka diszkréten, mert a kicsi éhes volt. Senkit nem zavart. Egy szót nem szólt senki, és a melleit sem látta senki! Miért olyan hihetetlen ez?” – mondta Balázs, aki azt gondolja, hogy a baba igényeihez kell alkalmazkodni.

Azért jó élmények is vannak, egy kismama például azt mesélte, hogy már az istentiszteletre is viheti magával a picit, mert direkt erre a célra berendeztek a templomban egy baba-mama szobát, és így ő is nyugodtan tudja hallgatni a misét, miközben még a babát is meg tudja etetni, ha kell.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top