Ezt nem lehet könnyek nélkül bírni – ha anya vagy, ez neked is ismerős lesz

Ennél erősebb képeket az ápolónők munkájáról még nem láttunk. Nem csoda, hogy pillanatok alatt körbejárták a bolygót!

nlc

Jill Krause, a neves amerikai írónő, nem mellesleg négy gyerekes anyuka, néhány napja az interneten botlott bele ebbe a fotóba, amin egy frissen szült anyuka és a róla gondoskodó ápolónő látszik:

A fotót Katie Lacer készítette a nem mindennapi pillanatról, és annyira megindította Jillt, hogy ennek hatására hosszú posztban mondott köszönetet azoknak az ápolóknak, akik végigkísérték őt a vajúdás, a szülés és a szülés utáni időszakon – mint írja, élete legérzékenyebb pillanatain.

Sosem fogom elfelejteni ezeket a nőket, akik ott voltak mellettem a gyerekeim születésénél. Akik elkísértek a mosdóba, akik mellettem voltak azokban a pillanatokban, amikor annyira végtelenül fáradt, törékeny és kimerült voltam. Akik ott maradtak mellettem akkor is, amikor a pocakom elkezdett visszahúzódni, és amikor a méltóságomnak már réges rég búcsút mondtam.

Mindig kedvesen és méltósággal bántak velem. Megerősítettek abban, hogy van egy hátországom, amire bizton számíthatok. Még akkor is, ha csak egy rövid időről van szó: a mosdóban, vagy a vécén, amikor az egyik nővér azt mutatta meg, hogyan használjam a jégbetétet szülés után. Ez a fotó, amit kedves barátom, MommaKT Shoots készített, visszarepít az időben ezekhez a pillanatokhoz. Még a fertőtlenítő szagát is érzem. Végtelen hála minden ápolónőnek, nővérnek, dúlának, akik segítenek az első jégbetéttel, vagy az első zuhannyal a császármetszés után.

A megindító posztra már a megosztást követően záporozni kezdtek a hozzászólások olyan édesanyáktól, akik Jillhez hasonlóan örökké hálásak lesznek azoknak a nővéreknek és ápolóknak, akik mellettük voltak ezekben az embert próbáló pillanatokban:

Képek forrása: Katie Lacer /MommaKT Shoots

„Sose felejtem el, hogy amikor nyomnom kellett, az arcomat végig a mellettem álló nővér mellkasába temettem. Egy idő után csurom vizes volt az izzadtságtól és a könnyeimtől én meg csak annyit tudtam mondani: istenem, úgy sajnálom. Erre ő rám nézett, és azt mondta: szívem, az élet az, ami itt van a ruhámon. Sehol se lennék most szívesebben. Na, szüljük meg azt a babát!”

„Sosem felejtem el azt a nővért, aki elkísért a mosdóba, miután megszültem a lányomat. Dőlt belőlem a vér, az egész helyzetet borzasztó megalázónak éreztem… Egyfolytában csak szabadkoztam, ő meg nem győzött nyugtatni, hogy minden rendben van. Sose felejtem, ahogy lemosta a lábaimat, az jutott eszembe, ilyen az igazi felebaráti szeretet.”

„Igazán senki sem beszél őszintén azokról a pillanatokról, amikor elvész a méltóságod, és olyasmi történik a testeddel, amit még csak elképzelni sem tudtál: mindened fáj, de te egy részről földöntúli boldogságot érzel, más részről meg akarsz halni. Az ápolónők pontosan tudják, min mész keresztül, hála legyen értük a Mindenhatónak!”

„A férjem és én két éve a várandósság 23 hetében veszítettük el a kislányunkat, és májusban ugyanabban a kórházban született a szivárványbabánk. Minden nővér ismerte a történetünket, így amikor a fiunk világra jött, és nem lélegzett, minden létezőt megtettek azért, hogy megmentsék az életét, és hogy odavihessenek hozzá az újszülött intenzív osztályra. Együtt sírtak velem, átérezték a fájdalmamat…”