Baba

Megindult a szülése, de még elugrott bevásárolni

A bevásárlás előtt azért kihívta a mentőket, majd alaposa megváratta őket.

Megindult a szülés egy pécsi asszonynál, aki ekkor azonnal ki is hívta a mentőket. A mentésirányító a pécsi kiemelt mentőegységet riasztotta a helyszínre, amikor azonban a segítség megérkezett a kismama lakására, kiderült, hogy a nő úgy döntött, mielőtt kórházba megy, még elugrik bevásárolni – számolt be a történtekről Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat.

A nő élettársa azt mondta a mentősöknek, hogy üljenek le, és várjanak, a kismama perceken belül visszatér. Ez valóban így is történt, ám továbbra sem tudtak vele elindulni a kórházba, a nő ugyanis közölte, hogy még nem pakolta össze a holmiját, amit magával akar vinni.

A kismamával végül időben beértek a kórházba. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top