Baba

Elmondta a munkahelyén, hogy terhes, erre kirúgták

Egy belvárosi kávézóban dolgozott a kismama, akinek állapota miatt ott kellett hagynia a munkahelyét. Azt követően, hogy bejelentette a tulajdonosnak, hogy babát vár, két nappal később közös megegyezéssel szerződést bontottak vele.

A kismama a Vaol.hu-nak számolt be az esetről. Mint mondja: két évvel ezelőtt költözött vissza párjával Magyarországra külföldről, mindketten a vendéglátásban dolgoztak. Januárban derült ki, hogy két és fél hónapos terhes, ekkor is közölte a hírt a munkáltatójával. 

Állítása szerint a kávézó tulajdonosa nem reagált rosszul, ám mikor a nő jelezte, hogy miután betöltötte a harmadik hónapot is, nem szeretne egész nap egyedül dolgozni a kávézóban, mivel nagyon megterhelő számára az összetett munka, két nap múlva alá kellett írnia a közös megegyezésről szóló szerződésbontást. A tulajdonos állítólag azt nehezményezte, hogy a mosogatóban túl sok a koszos pohár, az alkalmazott lassú, ezért szeretné, ha elválnának az útjaik.

„Papíron közös megegyezéssel váltunk el, nyilván azért, mert egy várandós kismamát már nem lehet elbocsátani a munkahelyéről” – fogalmazott.

A babát váró nő ügyvédhez is fordult, végül azonban a perköltségek és a hosszas procedúra miatt úgy döntött, hogy mégsem pereli be egykori munkaadóját.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top