Baba

Anyja tudta és beleegyezése nélkül metélték körül egy három hónapos kisfiút

A brit anyuka négy éve próbálja felelősségre vonni azokat, akik szerinte tönkretették kisfia életét. Eddig sikertelenül.

Bár a rendőrség egy 61 éves férfit és két középkorú nőt már meghallgatott a meglehetősen furcsa esettel kapcsolatban, eddig a pillanatig nem volt vádemelés az ügyben. Most azonban úgy tűnik, négy év után végre teljesülhet a – neve elhallgatását kérő – édesanya vágya, felelősségre vonhatják az elkövetőket, a rendőrség ugyanis újraindította a nyomozást az ügyben.

A nottinghami anyuka a BBC brit hírcsatornának elmondta, kisfia alig három hónapos volt, mikor az eset történt. “Az apai nagyapja vigyázott rá. Ő muszlim, de álmomba se gondoltam volna, hogy ilyesmit tesz” – mondta a nő, majd hozzátette, épp a gyerek pelenkáját készült lecserélni, mikor meglátta a rengeteg vért, egyértelmű volt számára, hogy kisfiát körülmetélték. “Nem tagadom, sokkot kaptam.”

A kép illusztráció - Kép forrása: Thinkstock
A kép illusztráció – Kép forrása: Thinkstock

Az anyuka beszélt arról is, miközben felelősségre szerette volna vonni az elkövetőket, számtalan orvossal, jogásszal és rendőrrel beszélt és megdöbbentette a reakciójuk. “Volt, aki azzal próbált nyugtatni, hogy a férje is körül van metélve, és hogy ez semmilyen problémát nem okoz az életében. Egy ápolónő pedig azt mondogatta, a kisfiam erősebb, mint bárki hinné, biztosan elfelejti majd az őt ért traumát, mire felnő.

Mint kiderült, az eljárás nem sikerült tökéletesen, így a kisfiú a mai napig is szenved annak következményeitől. “A seb helye rendszeresen begyullad, gyakran kipirosodik, fáj. Az orvosunk azt mondja, ez még jó ideig így is lesz” – mondja az anya, aki hálás azért, hogy a rendőrség újraindította a nyomozást. “Nevetségesnek tartom, hogy a fiam esetét a szőnyeg alá akarták söpörni, pedig ma már azért is nyomoznak, ha valaki levágja a kutyája farkát” – zárta nyilatkozatát keserűen a nő.

Olvass még többet a körülmetélésről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top