nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

15 csodálatos gyerekszoba, ahova rögtön beköltöznénk

Az a baj azzal, ha a neten keresgélünk inspirációként gyerekszobákról képeket, hogy olyanokat találunk, amiket simán elfogadnánk a saját hálószobánknak, és a végén nem a gyereknek, hanem magunknak rendezzük át a szobát.
K.G.
f Ajánlom

A gyerekszoba kardinális kérdés egy anya életében, a kialakítására, berendezésére általában sokkal nagyobb figyelmet fordítunk, mint a lakás többi részére. Bár a baba nyilván semmit sem észlel még a környezetéből, és messziről nem érdekli, hogy milyen színű a gyerekszoba, vagy hogy a pelenkázókomódon milyen fogantyúk vannak, de nekünk igenis fontos, hogy a szoba, ahol a napjai nagy részét tölti, hogyan van berendezve.

Egy gyerekszobának ezért nemcsak azt a kritériumot kell teljesítenie, hogy a gyereknek mennyire tetszik majd később, hanem illeszkednie kell a lakás többi részéhez, és persze a szülők ízlésével is találkoznia kell. Az alábbi gyerekszobák tökéletes példái annak, hogyan lehet ízlésesen kialakítani a gyerek birodalmát úgy, hogy az felnőttként is szerethető legyen.

Megosztás Facebookon