Baba

Nem enged haza Egyiptom négy magyar kisgyereket

Hiába jelölték ki a meghalt nő testvérét gyámnak Magyarországon, az egyiptomi hatóságok ez nem fogadják el. A nő elkeseredésében Szijjártó Péterhez fordult.

Végső elkeseredésében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterhez fordult egy nő. Kozák Zita testvére Egyiptomban halt meg, és négy gyereke árván maradt, mivel apjuk egy évvel korábban szintén elhunyt – számolt be a 24.hu.

A Kozák Zita által írt nyílt levél szerint mindenképpen haza szeretné költöztetni testvére gyerekeit, a 4, 9 és 12 éves lányokat, valamint a 11 éves fiút. Ez viszont jogi akadályokba ütközik. Itthon Kozák Zitát nevezték meg a magyar állampolgárságú gyerekek gyámjának, de Egyiptomban nem fogadták el az erről szóló papírt. Jelenleg az egyiptomi nagybácsi neveli a gyerekeket.

A Szijjártó Pétertől segítséget kérő nő szerint akárhová fordul, zárt ajtókba ütközik. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a 24.hu megkeresésére közölte, visszautasítják a vádakat.

Mint írták, a konzuli szolgálat folyamatosan közvetít a magyar és az egyiptomi hatóságok között, sőt hatáskörért is meghaladóan egyeztetett egyiptomi hivatalokkal és kormányzati szervekkel. Hozzátették, a konzuli szolgálat az elhunyt hazahozatalában és a kórházi számlák intézésében is segített.

A KKM szerint az a legnagyobb probléma, hogy a magyar döntés az elhunyt testvérét, az egyiptomi hatóság viszont a gyerekek Egyiptomban élő nagybátyját nevezte meg gyámként. Ilyenkor a konzuli szolgálat köteles elfogadni a fogadó állam törvényeit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top