Baba

Ezt a botránykönyvet már ne keresd a Librinél

Leveszik a polcokról James Dobson amerikai író, pszichológus könyvét. A "Fegyelmezz! Megéri" a módszeres gyerekverést ajánlja a szülőknek.

Magyarországon a Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány adta ki James Dobson amerikai író, pszichológus, keresztény fundamentalista Fegyelmezz! Megéri című könyvét. Dobson számos könyvet írt, ebben a kötetében többek között a gyerek módszeres veréséről ír. Azt ajánlja a szülőknek, olyan helyen verjék el a gyereküket, ahol nem sokáig látszik a verés nyoma, mondjuk a fenekükön. Sőt, arra is kitér, milyen eszközzel érdemes verni a gyereket. 

Azért javasolok övet vagy pálcát, mert jó lenne, ha a gyermek a kezet a szeretet tárgyának tekintené, amely megölel, ölbe vesz, és simogat

– írja egy helyen.

A könyv borítója
A könyv borítója

Magyarországon több mint ezer pszichológus és gyermekvédelemmel foglalkozó szakember írt alá egy petíciót, amellyel el szeretnék érni, hogy a könyvkereskedők ne árusítsák Dobson könyvét. Már csak azért se, mert Magyarországon a gyermekbántalmazás bűncselekmény. A hvg.hu híre szerint a legnagyobb kiskereskedelmi lánc, a Libri már reagált is a petícióra.

A szóban forgó könyv gyerekbántalmazást taglaló fejezetét elolvasva a Libri vezetése úgy döntött, hogy nem szeretne hozzájárulni ennek a könyvnek a forgalmazásához, ezért azt boltjaiból bevonja, értékesítését megszünteti. Felelős vállalatként nem támogat semmilyen olyan kiadványt, ami a gyerekbántalmazást bármilyen formában elfogadhatónak tartja” – írták közleményükben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top