Baba

Így töltődj fel, ha anyaként találsz egy kis szabadidőt

Az, hogy egy nőnek és anyának szüksége van énidőre, nem kérdés. Enélkül másokkal sem tudunk jókedvvel együtt lenni, és az egész környezetünk kárát látja a kimerültségünknek. Megírtuk már, miért muszáj magunkra is időt szánni, most arra teszünk javaslatokat, hogy ha már sikerült megteremteni, mire is fordítsuk. Melyek azok a tevékenységek, amelyek legjobban feltöltenek?

Először is annyit leszögeznénk, hogy az ajánlások semmi esetre sem kötelező jellegűek. Ha te biztosan tudod, hogy a kickbox a te megmentőd és életben tartód, ez viszont nem szerepel a jelenlegi listában, nyilván tarts ki a kickbox mellett, semmiképpen sem az a lényeg, hogy valami séma szerint teljen az a kis szabadidő. De vannak olyan tevékenységek, amelyeket mi is kipróbáltunk akár rendszeresen is, és nekünk bejöttek, ezért listázzuk itt bátran és örömmel nektek is.

Menj ki a természetbe!

Szerencsések azok, akik kertes házban laknak, ők eleve a zöldben élnek, ha a gyerekek nincsenek otthon, elücsöröghetnek a fa alatt egy kicsit. Ennél persze jobb elmenni legalább egy rövid sétára a környéken, erdőszélre, patakpartra, mezőre vagy csak a falu szélére, városiaknak a ligetbe, a parkba. A séta eleve csökkenti a stresszt, a kimerültséget, a természet pedig feltölt, és új energiákat ad, azokat pótolva, amelyeket a kialvatlanság, a fáradtság, a monitor és a folyamatos szervezés csak elszívott.

Így töltődj fel, ha anyaként találsz egy kis szabadidőt

Jógázz, sportolj!

Azért mondom előre a jógát, mert nekem például különösen bejön stresszoldóként, és a legrosszabb időszakokban, ha tehetem, mindennap megfordulok a stúdióban vagy az otthoni szőnyegen, mert egyszerűen fizikailag vagyok rosszul nélküle. De azért nagy ritkán beiktatok egy-egy futást is, és mivel szeretném elkerülni a jógadiktatúrát, ezzel kapcsolatban is úgy gondolnám, hogy mindenki válassza ki azt, amit szeretne, ami a vérmérsékletének, alkatának, lehetőségeink megfelel. Sokan a TRX-et szeretik, és a súlyzós köredzést, ami tőlem meglehetősen távol áll, de ha másnak az jön be, semmi pénzért ne hagyja abba. Teljesen biztosan állíthatom, hogy a gyakori sport élettani és kedélyjavító hatása lélekhosszokban mérhető.

Így töltődj fel, ha anyaként találsz egy kis szabadidőt

Barátnőzz, kávézz!

Mindenkinek szüksége van egy kis csacsogásra, panaszkodásra, vihogásra. És barátnők meg közös nevetések nélkül nehéz élni. Szervezzetek össze egy sütizést a szabadidőtökben, és beszéljetek ki mindent, ami a szíveteket nyomja. Be kell látni, hogy férfiakkal nem lehet ugyanazt ugyanúgy megtárgyalni. Tanácsot is lehet adni, segítséget nyújtani, forró csokizni, egyáltalán – kiszabadulni. A társaság, a régi-új arcok felüdítenek, kiemelnek a mókuskerékből, lélekpezsdítő hatásukat egész biztosan kikutatták már a brit tudósok is.

Menj moziba! – akár egyedül is

Nem tudom, ez másnak perverziónak számít-e, én például szeretek egyedül mozizni. Kiválasztom a filmet, ha senki mást nem érdekel, az sem baj, és belemerülök a történetbe. De szívesen megyek mással is, a lényeg, hogy magával ragadjon, berántson, figyelnem kelljen, érdekeljen, mi lesz a történet vége, és ne gondoljak a mindennapi rutinra.

Így töltődj fel, ha anyaként találsz egy kis szabadidőt

Legyél egyedül! – program magaddal

Bizonyos élethelyzetekben ennél mi sem bonyolultabb. Vannak ennek külső akadályai – hogy ki vigyáz a gyerekre, hol lehetek magam, mivel töltöm majd az időt, de gyakran valahogy belülről sem akar sikerülni. Valljuk be, néha magunk sem kívánjuk a magunk társaságát. Mert akkor ránk zuhan a valami, az izé, amiről szeretnénk megfeledkezni, az a bizonyos rossz érzés, félelem, nyomor. Hát, ezt a félelmet kell legyőzni, mert végső soron igencsak jót fog tenni a puszta levés – önmagunkkal. Akár séta, akár bambulás, akár utazás – gyógyító, ez száz százalék.

Egyél valami finomat!

Nem hiszek abban, hogy a jó étvággyal elfogyasztott étel rosszat tesz. A finnyogva, gyorsan, gyomorgörccsel, túl későn bekanalazott vagy utált főzelék igen, de a rendesen, örömmel megevett kedvenc nemfeltétlenpacal, amire van idő és kedv, igazán gyógyító. Így szabadidőben simán ér enni valami finomat.

Így töltődj fel, ha anyaként találsz egy kis szabadidőt

Olvass!

Mármint könyvet. Nem akkora divat manapság, pedig igazán hasznos, hogy egy pontra irányítja a figyelmet, odavonzza a gondolatot, és elrepít valahova máshova, de nem úgy, mint egy kiváló internetes oldal, ahonnan jobbra-balra kattintgathatsz, és a végén már magad sem tudod, hogy a gondolatod melyik menetén jutottál ide, hanem ténylegesen pihentet.

Színezz!

Ez tulajdonképpen még trendi is. Stresszoldó színező – mandalaszínező, mindegyik jó, főleg, ha elengeded a nagy elvárásokat. Például ha valaki nem egy képző- és iparművész rajztehetség, akkor is ér színezni, és úgy gondolni, hogy kit érdekel, lesz-e olyan jó és szép, hogy legalább egy hatodikos művéhez hasonlítani fog (az én esetemben nem), mert igazából nem fontos. Színeztél, nem? Ennyi elég.

Így töltődj fel, ha anyaként találsz egy kis szabadidőt

+1 Chatelj, ha ez kell!

Minden rendes önjelölt életmód-tanácsadó és brit tudós megmondja, hogy a közösségi oldalak és a chatelés elviszi a figyelmet, és valójában nem kapcsol ki, hanem idegesebbé tesz, így ha tényleg pihenni szeretnél, elsőként ezt kapcsold ki. Én ezzel alapból igazán egyetértek, de azért hozzáteszem, hogy ha van húsz perced, és meggyőződésed, hogy egy felelőtlen, rosszérzés-mentes chatelés felvidít, akkor vedd elő a Messengert. Szerintem ennyi belefér.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top