Baba

Ezért örülj, ha hazudik a gyereked

Hazudunk néha a gyerekeinknek, és azt is tudjuk, hogy egy ponton a gyerekek is hazudnak nekünk. Kiderült, hogy ez nem is olyan nagy baj, sőt olyan természetes a hazugság, mint mondjuk a szobatisztaság.

A University of Toronto pszichológusa, Kang Lee szerint a hazugság a gyerekeknél csak annak a jele, hogy egészségesen fejlődik az értelmük. Egy kutatás során az volt a gyerekek feladata, hogy nevezzék meg az elrejtett tárgyakat a hangjuk alapján, majd egyedül hagyták őket a letakart tárgyakkal a szobában, lelkükre kötve, hogy ne kukucskáljanak a pokróc alá. Természetesen szinte mind kukucskált. Azt találták, hogy a kétévesek között csak 30 százalék füllentett a leskelődésről, a háromévesek 50 százaléka mondta, hogy nem kukucskált, míg a nyolcévesek 80 százaléka tagadta le, hogy megnézte a játékokat.

Ezért örülj, ha hazudik a gyereked

A kutatók felhívták a szülők figyelmét, hogy nincs ok az aggodalomra, ha hazudik a gyermek, egyrészt azért, mert ez elkerülhetetlen, másrészt pedig természetes reakció arra, hogy az idősebbek erőfölényben vannak a gyerekekkel szemben, amit füllentéssel próbálnak ellensúlyozni. A hazugság segít nekik abban, hogy úgy érezzék, nincsenek teljesen kiszolgáltatva a felnőtteknek.

Mindez azért is jó hír, mert ezek szerint a gyerekek nem eltanulják tőlünk, a szülőktől a füllentést, hanem saját maguktól válnak hazudóssá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top