Egyedülálló anyaként néha összeroppanok a felelősségtől

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
Az egyedülálló anyaság egyik legnagyobb feladata az, hogy megbirkózzunk a ránk nehezedő felelősséggel. Nemcsak nekem, hanem az általam megkérdezett anyukáknak is ezzel volt a legnehezebb megküzdeni.

Mindegy, hány gyerek van, a felelősség a miénk, hogy életben tartsuk őket. Jön ilyenkor a válasz – általában a házas szülőktől –, hogy „de hát van annak a gyereknek apja is, nem is igaz, hogy egyedül kell mindent megoldani”. A valóság azonban általában az, hogy apa feltűnik kéthetente a láthatáson, (jó esetben) kifizeti a gyerektartást, és másban nem lehet rá számítani. 

Tehát a legtöbb esetben anyáé minden felelősség, ami olyan súly néha, hogy szinte összeroppan alatta.

Ahogy beszélgettem egy kis csapat egyedülálló anyával, a legtöbben az anyagi felelősséget mondták mint nehezen leküzdhető akadályt. Timi például kifejezetten jól keres, mégis gyomorgörcse van mindennap a pénz miatt:

„Egyedülállóként az a háttér hiányzik leginkább, hogy ha velem történne valami, ha elveszteném a munkámat, akkor is megállunk a lábunkon, mert van egy másik bevételi forrás is. Nekem ez napi szinten hatalmas stressz, ezért vállalok el olyan munkákat, amikhez semmi kedvem, hogy valami tartalékot fel tudjak halmozni, hogy ha beüt a krach, akkor legyen mihez nyúlni. Sok döntésemet csak azért hozom meg, mert félek attól, hogy elszegényedünk. A volt férjem fizeti a gyerektartást, de az 40 ezer forint a két gyerek után. Gondoljunk bele, mire elég manapság 40 ezer.”

Timinek még szerencséje van, mert az ő exe van annyira becsületes, hogy fizeti a gyerektartást, de például Barbi már nem mondhatja el magáról, hogy bármilyen anyagi segítséget kapna a volt férjétől. Hozzáteszem, sosem értettem azokat az apákat, akik semmit sem fizetnek a gyerekeik után, hanem mindenféle kerülő úton elsunnyogják a gyerektartást, mert ezzel csak és kizárólag a gyerekeiknek tesznek rosszat. Az meg milyen apa, aki nem akar jót a gyerekeinek?

„Az én volt férjem a szokásos csellel kerüli el a gyerektartást: nincs bejelentve a munkahelyére, így nincs hivatalos fizetése, amiből vonni lehetne. Ügyes, mert a lakását is átíratta az anyja nevére, így hiába próbáltam végrehajtatni a bírósági ítéletet, nem lehet megfogni. Az állami gyerektartás-előleg pedig nem jár nekünk, közölték, amikor a kérvényt beadtam, hogy a 150 ezres fizetésem túl sok, gazdag ember vagyok, úgyhogy elutasítottak.”

Az anyagiakon túl a másik hatalmas nyomás az egyedülálló anyák vállán az, hogy mindenről nekik kell döntést hozniuk.

Onnan kezdve, hogy mit vegyen fel a gyerek reggel ,azon keresztül, hogy mi legyen a vacsora, egész addig, hogy meg kell oldani, ha bántják az iskolában. A napok ezernyi apró és fajsúlyosabb döntésből állnak, amiket bizony egyedül kell kitalálni, és a lehető legjobb megoldásokkal előrukkolni.

Minél több a gyerek, annál inkább fárasztó ez, és annál inkább úgy érzi az anya, hogy az élete másból sem áll, mint kötelességek teljesítéséből. Timi frappánsan úgy fogalmazta ezt meg, hogy neki nincs szüksége férfira, nem kell, hogy eltartsák, viszont igazán lehetne valaki mellette, akivel megbeszélheti, hogy egy-egy döntés milyen hatással lesz a gyerekei életére.

„Nagyon kimerítő, hogy folyton azon agyalok, vajon jól döntöttem, vagy épp tönkretettem a gyerekeim életét. A legutóbbi ilyen kérdés az iskolába íratás kérdése volt, amin hetekig gyötrődtem, és nagyon értékeltem volna, ha van mellettem egy olyan társ, akivel értelmesen és partnerként át tudom beszélni az érveket és ellenérveket. Az apjuk erre sajnos alkalmatlan, vállat von, ha ilyen komoly döntésben a segítségét kérném, és annyit mond, hogy én akartam egyedülálló anya lenni, úgyhogy most oldjam meg.”
Képünk illusztráció
Képünk illusztráció (Fotó: Profimedia)

Mindehhez még az is hozzáadódik, hogy a bűntudat az életük szerves részévé válik.

Lelkifurdalásuk van azért, mert elváltak, azért, mert nem tudnak olyan anyagi biztonságot teremteni, amire szükség lenne, azért, mert nem lehetnek annyit a gyerekeikkel, amennyit szeretnének, azért, mert van egy rakás dolog, amit nem tudnak megtenni amiatt, hogy egyedülálló anyák.

A folyamatos bűntudat pedig nagy lelki teher, sosem érzik azt, hogy elég jó anyák, ráadásul a környezet is gyakran azt érezteti velük, hogy kevesebbek, amiért nincs férjük, és a gyerekeik biztos kis lelki nyomorékok lesznek azért, mert nem él velük az apukájuk. Edina számolt be arról az esetről, amikor a gyereke az iskolában szembesült azzal, hogy hátrányosan megkülönbözteti az egyik tanár, mert elváltak a szülők:

„Másodikos volt akkor a kisfiam, és az otthonról, családról, kapcsolatokról beszélgettek órán. Amikor rá került a sor, akkor a tanár annyit mondott, hogy neki nem kell elmondania, milyen a családja, mert nem tudhatja, igazából hogyan működik a család, hiszen nem él velünk az apukája. Bőgve jött a gyerek haza, én meg jelentettem a tanárt az igazgatónak, de persze semmi sem történt, még egy figyelmeztetést sem kapott.”

Mindegyik anyuka abban megegyezett, hogy nagyon fáradtak.

Imádják a gyerekeiket, és nem adnák őket semmiért, de a pénz hajtásában, a lelki vívódásokban és a felelősségben borzasztóan elfáradnak. És még csak nem is panaszkodhatnak róla, milyen fáradtak, mert akkor megint jön a sok ítélkezés, hogy miért akartak egyedülállók lenni, maguknak köszönhetik, a rosszmájúak pedig még azt is megjegyzik, hogy lehet akkor átadni a felügyeleti jogot az apukáknak.

Márpedig eszük ágában sincs lemondani a gyerekeikről, mindent vállalnának értük, és erejükön felül teljesítenek, hogy jó gyerekkort biztosítsanak nekik. Csak közben emberből vannak, akinek néha szüksége lenne egy jó szóra, elismerésre, vállveregetésre, sőt szabadidőre is. Úgyhogy ha van egyedülálló anya a környezetedben, akkor vedd elő az empatikus énedet, és ítélkezés helyett segíts neki, hogy kicsit fel tudjon töltődni, mert így tud a legjobb anyukája lenni a gyerekeinek.

 

Olvass tovább

Hozzászólások  ( 0 )
blog comments powered by Disqus