Baba

Őszinte képek a szülés utáni test igazi szépségéről

Két fotós figyelt fel arra az egyre terjedő jelenségre, hogy az anyukák nem akarnak a családi fényképeken szerepelni. A szívük szakadt meg, látva, ahogy kizárják magukat vizuálisan a családból.

Aimee és Jenna Hobbs ezért találta ki, hogy készítenek egy Mother’s Beauty című fotósorozatot, hogy önbizalmat öntsenek az anyákba, akik nem tudnak kibékülni a szülés utáni testükkel.

Szerettük volna elkapni a képeken az igazi anyák szépségét. Túl sokat hallják, olvassák a médiában, hogy vissza kell szerezniük a szülés előtti testüket. Szeretnénk, ha a képek a nőket ünnepelnék, úgy, ahogy vannak, mindegy, hogy négy hete vagy 14 éve szültek. A szülés és az anyaság megváltoztat minket fizikailag és érzelmileg. Hegeket hagy maga után és átformálja az alakunkat, az elménket. Ezt ünnepelni kell, hiszen csodálatosak az anyukák.

A két fotós tudja, miről beszél, Aimee két saját és két mostohagyermek anyukája, Jennának pedig négy gyereke van, és most várja az ötödik babáját. Remélik, hogy mindenki meglátja a fotókon szereplő nők igazi szépségét, mert így talán az anyukák is felfedezik saját magukban és megváltozott testükben az értéket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top