Baba

Jimmy Kimmel elárulta, mi van most a kisfiával

Jimmy Kimmel nyitott szívvel született kisfiát meg kellett műteni. A műsorvezető elérzékenyülve beszélt erről nemrég, most pedig elárulta, a fia már jobban van. Donald Trump egészségügyi intézkedéseiről is volt mondanivalója.

Jimmy Kimmel érzelmes monológját rengetegen látták világszerte. Mi is megírtuk, hogy Kimmel a műsorában vallott róla: kisfia nyitott szívvel született, azonnal meg kellett műteni, de szerencsére a beavatkozás jól sikerült.

Most Kimmel ismét elővette a témát, és elárulta, hogy a fia azóta még jobban érzi magát, szépen növekszik és erősödik. Ennek kapcsán arról is beszélt, hogy több republikánus párti képviselő meggondolta magát, és mégsem szavazta meg Donald Trump javaslatát, amely korlátozta volna a Barack Obama alatt kiterjesztett egészségügyi ellátást. Mint Kimmel mondta, a fia állapota miatt nem követte annyira a híreket, és csak későn kapcsolt, hogy a javaslatot végül mégis elfogadták.

“Nagyon sajnálom, hogy azt mondtam, a gyerekeknek is jár az ingyenes egészségügyi ellátás. Talán meg tudnak nekem bocsátani” – ironizált a műsorvezető.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top