Baba

Csipes Tamara bejelentette, hogy gyereket vár

Anyai örömök elé néz Csipes Tamara olimpiai bajnok kajakos.

Párommal a riói olimpia után leültünk és megbeszéltük, hogy talán érdemes volna a gyerekvállalással megvárni még egy olimpiai ciklust. De amit Isten ad, azt el kell fogadni, amúgy is mindketten vágytunk már rá” – idézte az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében klubja, a Budapesti Honvéd SE a 27 éves Csipes Tamarát, aki szerint a tokiói olimpia előtt három évvel sportolói karrierje szempontjából “bőven belefér a gyerekvállalás”.

“Ha minden jól megy, már 2018-ban visszatérhetek” – tette hozzá Csipes, és utalt a kétszeres olimpiai bajnok Fazekas-Zur Krisztinára, aki a londoni olimpia után szülte meg gyerekét, majd a riói olimpiára ismét bekerült a később aranyérmet nyerő négyesbe.

A riói magyar kvartettből december végén az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta jelentette be, hogy gyermeket vár, és a 2017-es szezonban nem versenyez.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top