Baba

Az orrukat túró gyerekek egészségesebbek egy kutatás szerint

Most már tudományos bizonyíték is van rá, miért jó az, hogy a gyerek megeszi a saját taknyát.

Egy új kutatásban találták azt, hogy a takony, akármilyen gusztustalan is, igazából jót tesz a gyerek egészségének. Azok a gyerekek, akik túrják az orrukat, egészségesebbnek bizonyultak, mint a takonyra finnyás társaik, egyszerűen azért, mert olyan jó baktériumokat vesznek magukhoz, ami támogatja az immunrendszerüket.

Sőt, a takonyban olyan baktériumok is vannak, amik a gyerek fogait is védik, főleg a cukor káros hatásaitól. Ez remek hír minden szülőnek, aki nem tudja rávenni az orrát túró gyerekét a fogmosásra napi kétszer legalább.

Egészségesebbek azok a gyerekek, akik túrják az orrukat

Ha még nem undorodsz eléggé, akkor eláruljuk, hogy lesz még gusztustalanabb is: a kutatók azt tervezik, hogy kifejlesztenek olyan rágógumit és fogkrémet, amiben ugyanaz a baktérium lesz szintetikus formában, mint ami jó a takonyban. Úgyhogy máris megjelent a lelki szemeink előtt a takonyízű és -állagú termékek egész sora, amit majd megvásárolhatunk a gyerekeink érdekében.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top