Baba

Az idősebb anyák gyerekei jólneveltebbek egy kutatás szerint

Egy új kutatás szerint, ha 35 éven felül szültél, akkor olyan szülői eszköztár van a kezedben, amitől jól neveltek lesznek a gyerekeid.

Egyre többen vállalnak gyereket 35 év fölött, ezért is választotta az Aarhus University ezt a korosztályt kutatása céljául. Tanulmányukban azt írták le, hogy a 35 év feletti anyák 7–11 éves gyerekeinek kevesebb problémájuk akad a magatartásukkal, szociális és érzelmi készségekkel.

A kutatók szerint ez azért van így, mert az idősebb anyukák pszichológiailag érettebben és több élettapasztalattal rendelkeznek, ezért sokkal inkább el tudják kerülni a büntetéssel és kiabálással való nevelést. Pozitívabb légkörben nevelik a gyerekeiket, ezért lesz kevesebb gond a viselkedésükkel.

Az idősebb anyák gyerekei jólneveltebbek egy kutatás szerint

A kutatás vezetője azt nyilatkozta, hogy ez a tanulmány azt mutatja meg, hogy az emberek mentálisan rugalmasabbá és toleránsabbá válnak a kor előrehaladtával. Mivel már 35 éves korukra jó eséllyel megtalálták a helyüket a világban, ezért jobban tudják kezelni a gyerekeiket és a kapcsolataikat.

Ettől még nem javasolják, hogy várjanak a nők a gyerekvállalással csak azért, hogy a mentális rugalmasságot elérjék. Amikor döntünk arról, hogy mikor alapítunk családot, akkor több tényezőt kell figyelembe vennünk, olyanokat, mint hogy meddig vagyunk termékenyek, vagy hogy milyen komplikációkkal járhat, ha idősebben esünk teherbe.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top