nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

“Minden esés után hozza be röntgenre a gyereket, anyuka”

Nem egészen így terveztem a nemzeti ünnepet, ezt be kell vallanom. A sürgősségi sebészet például nem szerepelt az elképzeléseim között megdöbbentő módon, és eleinte úgy tűnt, nem is lesz rá szükség egyáltalán. Vagy legalábbis úgy döntöttem, vállalom a felelősséget. Végül mégsem mertem.
Anyám borogass!
f Ajánlom

Történt ugyanis, hogy Kicsi leesett egy baromi magas mászókáról a játszótéren előző nap, miközben tarzanosat, vagy ehhez hasonlót játszottak, és közben olyan gyakorlatokat műveltek, amiket nem szabadott volna: felcsimpaszkodtak egy rúdra, amely legalább 2-3 méter magasan helyezkedik el, és nem arra való, hogy csimpaszkodjanak rajta.

Nem voltam jelen az esetnél, de az elbeszélések szerint a felvigyázói kiáltással (“azonnal gyertek le!”, “ne csináljátok”, vagy hasonló) egy időben Kicsi eleresztette a rudat, zuhant, egyenesen a hátára, és megérkezett a játszótér enyhén kipárnázott – vagyis nem beton, hanem bordó, futópálya jellegű – talajára.

Ezer szerencse, hogy nem az útjában levő lépcsőre zuhant, amelyik a mászókára vezetett, és talán még a fejét sem verte be.

Hát, csak az egész hátát. Felpattant, kiáltotta, hogy nem ő a hibás, életfunkciói rendben voltak, ámbár iszonyúan megijedt, ahogy a köré gyűlő egész játszótér is. Annyira aggódtak, hogy még csokit is hoztak neki a szomszéd büféből, viszont ő teljesen normálisan reagált mindenre, amikor megérkeztem, gondolom, tíz-húsz perccel az eset után, nem is bágyadt, nem is fájlalt semmit, így úgy döntöttem, hogy ezért most nem megyünk sürgősségire, voltunk már párszor biztonságból korábban is.

Nem is aggódtam a dolgon – volt más, amin lehetett –, csakhogy másnap reggel derekasan kihányta a reggelit, és ezzel erősen rám ijesztett. Merthogy annyit tudtam, hogy hányás, émelygés például esés után semmi jót nem jelent. Kivéve, ha szimultán elkapott vírustól származik, de ezt ki tudja eldönteni.

Fogtuk hát magunkat, és elslattyogtunk a sebészetre.

Eltöltöttük ott a magunk 2-3 óráját, mint mindenki, bezsebeltünk egy koponyaröntgent, mindenféle emberekkel együtt nyomorogtunk, és azzal tértünk vissza, hogy hazamehetünk, de közelről inspektáljuk a gyereket, és további hányásnál azonnal jöjjünk vissza, hogy elkülönítsék a vírust az agyrázkódástól. Erre már majdnem azt mondtam magamban, hogy coki, jövök én vissza egy hányós-fosóssal még három órát várni, de hirtelen eszembe jutott, hogy egyszer engem például hazaküldtek már, hogy nyugodtan hányjam csak ki a kalicivírusomat, egyet se aggódjak, közben nem volt vírusom, hanem perforált éppen a vakbelem, és kis híján többedmagammal belehaltam ebbe a hanyag diagnózisba, szóval mégsem szűntem meg aggódni. Szerencsére végül úgy tűnt, hasmenős irányba fordul a dolog, ez pedig azért mégsem agyrázkódási tünet, így nagyjából megnyugodhattunk (bár még nem telt el a 48 óra).

Azzal is megbíztak, hogy mostantól 18 éves koráig minden nagyobb esésnél szaladjak vele röntgenre, ami nekem annyira tűnik életszerűnek, mint a fül-orr gégész korábbi javaslata, amely szerint egy nap szívjam ki húszszor a gyerek orrát heteken keresztül, csak hát az igazság sehol sem lesz meg. Mert egyrészről én úgy érzem, hogy folyton túlbiztosítjuk magunkat, és rohanunk az orvoshoz, másrészt nem vállalom, hogy majd úgyis rendben lesz alapon kihagyom a vizsgálatokat.

Ráadásul, amíg nekem az a tapasztalatom, hogy az orvosok gyakran (a vakbelemet kivéve ugye) tuti biztos alapon százszor kivizsgálnának, egyik barátnőmet elzavarták a sürgősségiről, hogy bevitte az állán felhorzsolt kislányát.

Miután ismét bevitte, már teljesen feldagadt és begyulladt állal, azért szidták le, hogy nem vitte korábban. Szerencsére akkor jól megmondta a magáét. Vagyis sehol sincs egyértelmű recept ezekre az esetekre.

Képünk illusztráció
Képünk illusztráció

Nem hinném, hogy egy gyerek életéből ki lehet küszöbölni az eséseket, talán nem is kell. De ez persze mégiscsak az a része az életnek, amikor imádkozni lehet, hogy éppen jól alakuljanak a dolgok. A sürgősségin dolgozó orvos szerint a legdurvább sérülések olyankor keletkeznek, amikor a szülők nem figyelnek, pedig megtehették volna. Neki az a tapasztalata, hogy gyakran hanyagság miatt történnek a balesetek. De tudjuk, hogy ez sem mindig igaz. Nem tudjuk a gyerekek minden másodpercét figyelni. Nem tudunk minden pillanatban ott lenni. Minél nagyobbak, annál kevésbé. Nem a legjobb ezzel a tudattal együtt élni, de végső soron nem tehetünk mást.

Az eséssel kapcsolatban pedig lehet tudni, hogy melyek azok a tünetek, amelyek fennállása esetén azonnal rohanni kell a sürgősségire, gyorsabban, mint ahogy mi tettük.

Mostanra volt lehetőségünk alaposan utánanézni és utánakérdezni, vagyis ha valaki ezt tapasztalja gyerekénél nagyobb puffanások után, ne hezitáljon:

  • ha esés után a gyerek furán, zavartan viselkedik;
  • súlyos a fejfájása, és nem múlik el fájdalomcsillapító hatására;
  • nyugtalan, vigasztalhatatlan baba;
  • ismételten hány;
  • vér szivárog a füléből vagy az orrából;
  • görcsrohama van, arcát, kezét, lábát feszíti;
  • nehezen vagy alig marad ébren;
  • látászavara van, pupillái nem egyenlő méretűek;
  • beszéde elmosódott.

Bármely hasonló esetben tehát: irány az ügyelet. Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy nem tudja még az az anya, mi a jó, aki nem fordult meg a gyerekével a sürgősségin. Hát, mindig reméltem, hogy nem is fogom megtudni, most meg azt, hogy ennél több tapasztalatot nem szerzek már.

Olvass tovább

{PostTitle}

Megosztás Facebookon