Baba

Senki sem hiszi el erről a két kislányról, hogy ikrek

Az orvosok szerint is ritka az, ami az amerikai szülőkkel történt: egyik gyermekük az édesapa, míg a másik az édesanya bőrszínét örökölte.

Amikor Whitney Meyer világra hozta ikreit, nem akart hinni a szemének. “Emlékszem, mikor az orvos kezembe adta a lányokat, még meg is kérdeztem az orvosunkat, hogy minden rendben van-e velük, annyira különbözőek voltak” – emlékezett vissza Daily Mail című brit lapnak az édesanya, akinek sokszor még ma is bizonygatnia kell, hogy kislányai tényleg testvérek.

“Mikor teherbe estem, az orvosom elmondta, hogy 1 az 500-hoz a valószínűsége annak, hogy a születendő gyermekeimnek különböző lesz a bőrszínük. Álmomban se gondoltam volna rá, hogy az ikreimmel pontosan ez történik majd – vallotta be Whitney, akinek évekkel korábban már született egy gyermeke párjától, Thomastól, csakhogy őt egy tragikus baleset során elveszítette.

Senki sem hiszi el erről a két kislányról, hogy ikrek

A büszke szülők Kalanit és Jaranit néhány héttel a születésük után vihették haza, azóta pedig mindenki a gyerekek csodájára jár a szomszédságból. “Mivel ikrek, előfordul, hogy ugyanolyan kis ruhácskákba öltöztetem őket. Ilyenkor időről időre megállítanak az utcán vadidegenek, hogy megkérdezzék, a lányok tényleg testvérek-e.”

Senki sem hiszi el erről a két kislányról, hogy ikrek

Az anyuka elárulta azt is, kétpetéjű gyermekeinek nemcsak a külseje, de a személyisége is teljesen különböző. Míg Jarani csendes és inkább szemlélődni szeret, testvére Kalani igazi mókamester. “Folyton a nyomában vagyunk, mert egy pillanatra sem áll meg. Igazi energiabomba” – mondja Whitney.

Olvass még többet ikrekről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top