Baba

A nagyszülők tovább élhetnek, ha foglalkoznak az unokákkal – kutatás

Egy tanulmányban írták le azt, aminek minden szülő örül több okból is. Egyrészt lehet erre hivatkozva többször megkérni a nagyszülőket, hogy vigyázzanak a gyerekekre, másrészt pedig nyilván boldoggá tesz mindenkit, ha sokáig élnek a felmenői.

Egy svájci kutatás eredményeit publikálták az Evolution and Human Behavior újságban, ezek szerint azok a nagyszülők, akik segítenek az unokák nevelésében, tovább élnek, mint azok, akik nem foglalkoznak az unokáikkal. A kutatók 500 idősebb, 70-103 év közötti embert vizsgáltak, hogy vajon milyen különbségek vannak köztük aszerint, hogy gondoskodtak az unokákról vagy nem, illetve akik nem nagyszülők, de az ismerősök gyerekeivel sokat foglalkoztak.

A nagyszülők tovább élhetnek, ha foglalkoznak az unokákkal - kutatás

Az eredményekből az látszik, hogy akik sokat voltak a saját unokáikkal, hosszabb ideig éltek. A vizsgált csoport fele a vizsgálat után 10 évvel még életben volt, míg azok, akik nem gondoskodtak senkiről a környezetükben, 5 éven belül meghaltak. Az unokák nélküli idős emberek közül is azok, akik ismerősök gyerekeivel foglalkoztak, 3 évvel túlélték a magányos társaikat.

Úgy tűnik, hogy a másokról való gondoskodás, segítés a hosszú élet titka. Jó hatással van az egészségre, ha törődünk valaki mással is magunkon kívül, főleg akkor, ha ez a valaki egy kisgyerek. De a kutatásból az is kiderült, hogy túlzásba sem szabad vinni a nagyszülők terhelését, mert ha túlzottan megpakoljuk a vállukat az unokák körüli felelősséggel, az káros hatással lehet az egészségükre, úgyhogy óvatosan bánjunk velük, vigyázzunk rájuk, hogy sokáig lehessenek még nagyszülők.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top