Baba

Hiába született korábban az ikerpár egyik tagja, testvére mégis idősebb

A szülésznő azt nyilatkozta, negyvenéves pályafutása alatt még egyszer sem történt olyan, mint a Peterson ikrek születésekor.

“Mikor megindult a szülés és Seth bevitt a kórházba, emlékszem, az autóban még viccelődtem is azzal, hogy a fiúknak talán nem egy napon lesz majd a születésnapja” – mondta Emily Peterson, a massachussettsi ikrek édesanyja. Hozzátette, arra, ami végül történt velük, álmában sem gondolt.

 Az ikerfiúk, Ronan és Samuel november 6-án jöttek világra, azon a napon, amikor Amerikában kezdetét vette a téli időszámítás, pontosan akkor, amikor az órákat egy órával előreállították. Így aztán hiába született Samuel fél órával korábban testvérénél, Ronannál az adatlapjukon feltüntetett időpontok szerint Ronan az idősebb, hiszen ő alig valamivel egy óra után született, míg testvére fél kettőkor.

A nem mindennapi babákról a Cape Cod kórház még a Facebook-oldalán is megemlékezett, Deb Totten, a szülést vezető orvos pedig elárulta, negyvenéves pályafutása alatt még sosem találkozott hasonlóval. “Az ilyesmi nagyon ritka, ráadásul nem is lehet ilyet előre tervezni. Ez csak úgy megtörténik.”

Olvass még többet ikrekől az NLCafé oldalán: 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top