Baba

A tartós szerelem titka: ne házasodj!

A pár 32 éve jár jegyben, és még mindig boldogok együtt. Ők már csak tudják…
Elégedettek az életükkel
Elégedettek az életükkel

Az 55 éves Glynis Johnstone és az 58 éves George Brown saját bevallásuk szerint 1977 óta őrülten szerelmesek egymásba. 1980-ban el is jegyezték egymást, ám azóta sem házasodtak össze.

“Voltak pillanatok, amikor felmerült bennem, hogy szeretnék végre férjhez menni, de őszintén szólva mindig voltak fontosabb dolgok ennél – nyilatkozta egy brit lapnak Glynis. – Sokkal régebben vagyunk együtt, mint amennyi ideig sok házasság kitart, ez pedig azt jelenti, hogy valamit jól csinálunk.”

Bár az elmúlt évtizedek során többször is felvetődött, hogy végre kitűzik az esküvő időpontját, erre végül sosem került sor. Glynis és George teljesen elégedettek az életükkel és semmiféle hiányát nem érzik a házassági papírnak. Azt mondják, sokkal erősebb kötelék a két közös gyermekük és az együtt töltött három és fél évtized.

Persze azt sem tartják kizártnak, hogy nyugdíjas éveikben mégiscsak megtartják majd a ceremóniát. “Ha még megtörténne, nyilván mindenki ott szeretne lenni. Nagy családjaink vannak és rengeteg barátunk, így biztosan nagy felhajtás lenne.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top