Baba

Bűntények, amiket a totyogók követnek el

A totyogók nagy banditák. Hiába mondjuk el nekik ezerszer, hogy tartsák távol magukat a bajtól, azt hiszik, hogy csak azért, mert olyan cukik, nekik mindent lehet.

Valljuk be magunknak is, igazuk van, sokkal több mindent tehet egy totyogó, mint egy nagy gyerek, egészen egyszerűen azért, mert annyira elbűvölő és aranyos még két-három éves korában. Tudnék rengeteg saját tapasztalatot is felsorakoztatni, sorolhatnám a saját három lányom bűntényeit, de inkább megkérdeztem az ismerős anyukákat, hogy számukra mi volt a legemlékezetesebb csínytevés a gyerekeik pici korában.

Bűntények, amiket a totyogók követnek el

Íme pár példa a kis horrortettekről:

  1. Eltörte az iPadot, amikor ütögetni kezdte a telefonommal.
  2. Az anyós telefonját bedobta a vécébe.
  3. Tönkretette a szülei szexuális életét.
  4. Ráöntötte a vizet a notebookomra, és röhögött rajta tele szájjal.
  5. Összekente a szennyesben lévő ruhák nagy részét a bili tartalmával.
  6. Eltörte apa szemüvegét, majd megpróbálta elrejteni a bizonyítékot a játékosládában.
  7. Meghúzta a nővére haját, majd amikor bocsánatot kért, közel hajolt hozzá, de végül nem mondott semmit, csak orron pöckölte a tesóját, és jól kinevette.
  8. Megkóstolta a kakiját.
  9. Kipukkasztotta a lufikat egy szülinapi partin, aztán kinevette a síró bölcsiseket.
  10. Belekakilt a kádba, amiben közösen fürdött a testvérével.
  11. Minden éjjel felébresztette az egész családot két évig. Egészen biztos vagyok benne, hogy ez kimeríti a zaklatás fogalmát.
  12. Csak anya tányérjáról evett meg bármit, azt is leginkább akkor, ha anya már ideges volt az éhségtől. Nem túl jó döntés.
  13. Tökön vágta apát.
  14. Levette a nadrágját a templomban.
  15. Cipőkkel dobálta meg a bátyját, amíg az aludt.
  16. Zaklatta a macskát.
  17. Zaklatta a buszsofőrt.
  18. Begyömöszölte a maradék csokiját a kanapé párnái közé.
  19. Minden áldott nap ragaszkodott hozzá, hogy egyedül nem tud aludni, ezért külön kellett aludnom a férjemtől.

Olvass többet a gyerekekről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top