2016. Július 22.

Egy emberként rajong a net a lányával vacsorázó apukáért

Abban még semmi különleges nincs, hogy egy apuka a lányával vacsorázik és beszélget, hiszen ez minden családban – jó esetben – előfordul. Amitől ezt a bizonyos apát a szívünkbe zártuk, az a háttérsztori, amit az anyuka osztott meg a nagy közönséggel.

K.G.

A család egy farmon él, ahol az apuka egész nap a zöldségek, gyümölcsök termesztésével és állattartással foglalkozik. Bele sem gondolunk, amikor a hétvégi bevásárlást letudjuk, hogy a kocsiba pakolt sok étel mögött mennyi munkája van valakinek. Hogy az a marhahús honnan származik, vagy a húslevesbe való répát ki gondozta, amíg ilyen szép lett. A háromgyerekes anya Facebook-posztja ebbe az életbe engedett bepillantást, amitől mindenki elolvadt.

“Valamelyik este készítettem ezt a képet egy hosszú nap után. Fáradt voltam. Ideges voltam. Olyan üzenetet küldtem a férjemnek, amiről tudtam, hogy nem változtat semmin, de azt akartam, hogy tudja, mennyire elegem van, hogy ilyen sokat dolgozik és nekem egyedül kell csinálnom mindent. Dolgozom, vacsorát készítek, megfürdetem a gyerekeket, hétvégén egyedül megyek velük programokra, háztartást vezetek… mindezért rá nehezteltem. Mindig ültetés és betakarítás körül kezdek haragudni rá, akkor látjuk a legkevesebbet.

Aztán ez történt. Hazajött és leült egyedül vacsorázni. Fáradt volt. Melege volt. Teljesen kimerült. Ahelyett, hogy panaszkodott volna, azt mondta, hogy sajnálja, hogy ennyire elfáradtam és így érzek, ahogy leírtam. Charlotte leült hozzá és csacsogni kezdett neki, miközben falatozgatott apa vacsorájából. Ő pedig nem szólt rá, csak megosztotta vele az ételét és meghallgatta a mondanivalóját.

Egy emberként rajong a net a lányával vacsorázó apukáért

Szíven ütött ez a jelenet. Szeretném-e, hogy többet legyen velünk, ne csak egy órát egy nap? Nagyon. De az az odaadás, ahogy a munkáját végzi, nagyon becsülendő. Ez egy hálátlan szakma. Ez az ember, aki négy generáció hagyományát viszi tovább, olyan példát mutat a gyerekeinek a kitartás értékéről, hogy tanítani kellene. Úgyhogy miközben frusztráltnak éreztem magam, igazából hálás lehettem volna.

Én leülhetek vacsorázni a gyerekekkel és meghallgathatom a napjukat. Megfürdethetem őket, mosolyoghatok a sikítozásukon és kacagásukon közben. Három órával több ölelés és szeretet jut nekem, mint az apjuknak. Ő az, aki áldozatot hoz, nem én. Kitartunk a következő esős napig, amikor jut majd több óra nekünk apával. Közben pedig, ha épp egy finom, friss élelmiszerből készült ételt eszel, köszönd meg magadban a gazdáknak. Hol lennénk nélkülük?”