Baba

Egy anyuka, aki végigfotózta a saját vajúdását és szülését

Lisa Robinson-Ward esküvői fotós, aki amint megtudta tavaly, hogy terhes, már el is döntötte, hogy a saját szülését ő maga fogja végigfotózni.

A baba meglepetésként érkezett, a fotós és férje 9 éves fiúk születése óta próbálkoztak egy kistestvérrel, de két vetélés után már feladták, hogy lehet még babájuk. Amikor végleg eldöntötték, hogy nem próbálkoznak tovább, akkor fogant meg a most már hat hónapos kislányuk.

Lisa azt gondolta, hogy ha a vajúdás és szülés alatt ő fotóz, az segít majd neki, hogy jobban koncentráljon és kevésbé élje át a fájdalmat. De beismerte utólag, hogy nem tudta ő sem, hogy egyáltalán képes lesz-e tartani a gépet a fájások közben. Így mesélt a szülés közbeni fotózásról:

“Már egy hete voltak összehúzódásaim, aztán az egyik nap hajnalban elment a magzatvizem. Megfogtam a táskámat, fényképezőgépemet és már száguldottunk is a kórház felé. Amikor odaértünk, addigra minden fájástól teljes testemben reszkettem. Volt egy pillanat, amikor azt éreztem, hogy képtelen leszek tartani a fényképezőgépet. A fájások között tudtam csinálni fotókat arról, mi zajlik körülöttem. Kaptam epidurális érzéstelenítést, amitől sokkal könnyebbé vált a folyamat. Szerencsés voltam, mert csupán 4 órán át vajúdtam, és a férjem végig támogatott mindenben. Már jó előre megkérdeztem az orvost, hogy fotózhatok-e szülés közben, amitől kicsit meglepődött és le is nyűgöztem vele, azt hiszem.

Még kitolás közben is fotóztam. Fogalmam sem volt, hogy mit és hova fókuszálok a géppel, de szorgalmasan kattintgattam, segített a koncentrálásban. Visszanézve a fotókat, pontosan emlékszem, milyen érzések keringtek bennem a szülés közben, és ez csodálatos, hogy ennyire jól fel tudom idézni a pillanatot, amikor a kislányom megszületett. Az utolsó képet az anyukám készítette, amikor a kezembe vettem először a babámat. Különleges élmény volt így szülni.”

Egy anyuka, aki végig fotózta a saját vajúdását és szülését

Olvass többet a szülésről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top