Baba

Ez a kisbaba egy az egyben úgy néz ki, mint Gordon Ramsay

Megtaláltuk a rettegett sztárséf kisbaba hasonmását! Vele ellentétben hihetetlenül cuki.

Akár egy régi fotó is lehetne Gordon Ramsay-ről, de nem, a kép egy teljesen másik kisbabát ábrázol. De a szőke haja, a fejformája, sőt még az arckifejezése is megszólalásig hasonlít a sztárséfre! Legalábbis így gondolja az a több tízezer angol, aki reagált a fotóra, amit a baba anyukája posztolt Twitteren.

 

 “Gordon Ramsay, ez a kisbabánk, nem jártál véletlenül Wales-ben úgy 10 hónappal ezelőtt?” – ezzel a vicces kérdéssel osztotta meg kisbabájáról a fotót Claire Dempster, a sztárséf pedig hasonlóan humoránál volt:

Ez az imádni való kisbaba egy az egyben úgy néz ki, mint Gordon Ramsay

 “De voltam, úgy 11 hónapja” – reagálta. Persze a dolog csak vicc, hiszen Gordon a feleségével boldog házasságban él, és már az ötödik gyereküket várják

Forrás: Popsugar

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top