Baba

Ötféle reakció, amit a terhességed hírére kapsz a barátnőktől

A három terhességem alatt azt hiszem mindent hallottam, amit terhes nő hallhat. Megfigyeltem egy mintát a nőknél, ami alapján a végére már ötféle reakciót tudtam megkülönböztetni.

Lehet, hogy te is találkoztál már azzal a kissé erőszakosan tanácsot osztogató fajtával, akinek a száját legszívesebben betömted volna egy idő után egy pelenkával. Vagy azzal a megszégyenítőssel, aki minden statisztikát az orrod alá dörgöl, hogy bebizonyítsa, hányféleképpen vallasz majd kudarcot anyaként. De ha mázlista vagy, akkor azzal hozott össze a sors, aki átmegy aludni majd hozzád, hogy felkeljen a hajnal kettőkor partizó gyerekedhez, hogy kialudd magad.

Így reagál ötféleképpen ötfajta barátnő:

1. A “Végre Értelmet Kapott Az Életed” barátnő

Tudtad, hogy az életednek semmi értelme nem volt, amíg nem szültél? Kit érdekel, mit tettél egész idáig? Írhattál nyolc sikerkönyvet, vagy kereshettél havi egymilliót, lehetett karriered, és évek hosszú során rájöhettél, hogy mennyi bort szabad innod anélkül, hogy az asztal alatt végeznéd, mindez teljesen mindegy, ezek nem eredmények. Egy gyerek, na, az eredmény. Csak az adhat értelmet az életnek.

Ötféle reakció, amit a terhességed hírére kapsz a barátnőktől

Készülj fel lélekben, hogy amint bejelented a terhességed, valaki biztos elmondja neked, hogy ez életed legnagyobb történése, hogy gyermeket vársz. Ha előretekerünk a babád 6 hetes koráig, tudnod kell, hogy az ilyen fajta emberektől nem várhatsz semennyi empátiát. Például amikor már két napja nem aludtál, mert a gyermeked csak a mellkasodon hajlandó szundítani, akkor ő fogja azt mondani neked, hogy “Egyáltalán miért akarod lerakni ezt a kis tüneményt a kezedből?”

2. Az “Életednek Vége” barátnő

Igaz, hogy most végre értelmet nyert az életed, de lesznek olyanok, akik gyorsan el akarják mondani, hogy ez az értelmet nyert élet hogyan ér véget azzal, hogy megszületik a babád. Soha többé nem alszol, nem lesz semmi örömöd, és nem pisilsz többé egyedül. A saját ordítós gyerekeikkel példálóznak, és olyanokat mondanak, mint “Gratulálok, remélem, kiszórakoztad magad, mert mostantól véged.” Kicsit ijesztőek. Főleg, mivel még csak ott tartasz a terhességben, hogy már attól hánynod kell, ha ételre gondolsz. Talán ebben a törékeny időszakban hajlamos is leszel rá, hogy higgy nekik. Ne tedd.

Ötféle reakció, amit a terhességed hírére kapsz a barátnőktől

Az anyaság tényleg nehéz, de az életednek véletlenül sincs vége. Szülés után legalább három hónapig ne beszélgess az ilyen anyukákkal, mert az első három hónapban kakis pelenkákból – amikből még a hajadra is jut anyag – áll az életed. Csak olyan bölcsességekkel látna el, amikre semmi szükséged, hogy “Szokj hozzá”, amitől magad elé képzeled, ahogy a kamasz gyereked még mindig pelenkába csinálja a dolgát. Mélységes tévedésben élnek, ne hallgass rájuk.

3. Az “Éld Az Életed” barátnő

A leglazább barát, aki csak létezik, ő az, a terhesség hírére felkiált, hogy “Erre igyunk! Én végig boroztam a terhességeim alatt, és a gyerekeim jól vannak.” Öleld magadhoz. Ez a nő szeret, és szeretne megtanítani az anyaság élvezetére. De pont tőle inkább ne fogadj el terhességi tanácsokat. Sőt várj a baba 6 hónapos koráig, amikor már kikészülsz a kialvatlanságtól és az egész nap melleden lógó gyermektől, de akkor mindenképp hívd fel. Hoz majd neked egy üveg bort, és ringatja a babádat, amíg iszol pár kortyot.

Ötféle reakció, amit a terhességed hírére kapsz a barátnőktől

4. A “Ne Beszélj Annyit A Saját Életedről” barátnő

Amikor neki mondod el, hogy terhes vagy, akkor valahogy így zajlik le köztetek a beszélgetés:

Ő: Gratulálok. Hányingered is van?

Te: Nos, igen…

Ő: Ó, emlékszem, amikor én voltam terhes az én kis angyalkámmal…

Aztán hamar ráébredsz, hogy már öt perce meg sem szólaltál. Szokj hozzá, mert ő biztos nem akar rólad beszélni. Álkérdéseket akar csak feltenni, amiken keresztül elmesélheti a saját anyaságáról a tapasztalatait. Ne reménykedj, ugyanígy fog viselkedni a szülés után is. A te gyereked sosem csinálhat olyan különlegességet, ami megállítaná ezt a barátnőt abban, hogy csakis a saját gyerekéről beszéljen. Inkább kerüld a társaságát, amíg terhes vagy.

Ötféle reakció, amit a terhességed hírére kapsz a barátnőktől

5. A “Könnyítek Az Életeden” barátnő

Az igaz barát, akit annyira szeretsz, hogy ha férfi lenne, hozzámentél volna már rég. Csak annyit reagál a terhességed hírére, hogy “Gratulálok! Hogy vagy?” Amikor szülés után hazamész a kórházból, átugrik hozzád egy fazék meleg étellel. Meghallgat, amikor ok nélkül bömbölsz, és kedvesen reagál mind a hatvan képre, amit napjában küldesz neki a te kis tökéletes babádról. Ez az ember a legjobb barátod. Legyél vele kedves, szükséged lesz rá.

Ötféle reakció, amit a terhességed hírére kapsz a barátnőktől

Olvass még többet a terhességről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top