Baba

Ruhán keresztül is teherbe eshetsz – így!

Eljött az ideje a teherbe esés körüli mítoszok lebontásának.

“Ha lenyelem, terhes lehetek?” – biztosan mindenki olvasott már ehhez hasonló kérdéseket, amiken a gyakorló mindentudó szexisten/nő magabiztosságával nevetett. Mégis, rengeteg a homályos folt a szex és a teherbe esés összefüggésében, amit ideje lenne tisztázni. 

Szakértők szerint például úgy is teherbe lehet esni, ha a férfi nem is ejakulál, sőt úgy is, ha a partnerek fehérneműt viselve pettingelnek, egymáshoz dörzsölve nemi szerveiket. A sperma ugyanis akár a szöveten átjutva is a vaginába kerülhet, ezzel pedig megvan a terhesség – bár valljuk be, igen csekély – esélye.

Hogy eshetsz teherbe, ha rajtad vannak a ruháid? Így.

Azt is sokan tartják, hogy a szoptatás megvéd a terhességtől, de ez koránt sem igaz: bár tény, hogy csökkenti a teherbe esés esélyét, 100%-os védelmet nem jelent.

Aztán ott van a híres “megszakítós” módszer, ami szintén semmire nem jelent garanciát. Az emberek többsége azt hiszi, hogy a terhesség csak ejakuláció után következhet be, de már az előnedvekben is lehetnek spermiumok, így a partner megfoganhat.

A lényeg tehát, hogy védekezni szükséges, és az általánosan elfogadott fogamzásgátlási módszereken kívül (amik szintén magukban hordoznak bizonyos hibaszázalékot) nem fogja megelőzni a terhességet semmilyen népi hiedelem, de – mint kiderült – még a fent hagyott bugyi sem.

Forrás: DailyMail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top