Baba

A kórháznak hála, elbúcsúzhatott halott babájától

A manchesteri anyuka három teljes napot kapott, hogy elbúcsúzzon halott kisfiától.

Becki Wilson kisbabája születése után 16 órával elhunyt, Becki – ahogy ő mondja – mégis három napig anyuka lehetett, hála a kórház megértő személyzetének.

A kicsivel már az anyaméhben problémák voltak, születése után azonnal lélegeztetőgépre tették, és bár kezdetben jól reagált, kicsi teste hamar feladta a küzdelmet. A feldolgozhatatlan fájdalomban Beckinek szüksége volt rá, hogy még legalább egy kis időt babájával tölthessen, ezért a kórház dolgozói speciális takaróba csavarták a kis holttestet, ami megfelelő hőmérsékleten tartja a babát.

A kórháznak hála elbúcsúzhatott halott babájától

Így Becki három napot kapott kisfiával: megfürdette, öltöztette és gyönyörködött benne, ahogy minden anya tette volna. Az asszony azt mondja, soha nem fogja elfelejteni a lehetőséget, amit a kórházban kapott, hogy legalább egy kis ideig édesanyának érezhette magát kisfia mellett.

Becki most azért kampányol, hogy ez a lehetőség más tragédiát szenvedett szülők számára is elérhető lehessen.

Forrás: TheSun

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top