nlc.hu
Baba
3 gyakori hiba, amit az apukák követnek el a totyogókkal

3 gyakori hiba, amit az apukák követnek el a totyogókkal

Apaként nyilván szeretnél a kicsi gyermeked szuperhőse lenni, akire felnéz, és aki a legszórakoztatóbb barátja is egyben. De még a szuperhősök is hibáznak néha. Például ebben a három dologban.

Túl komolyan veszed

Ugyanúgy beszélsz a kétéves gyerekedhez, mint egy felnőtthöz, ugyanazon a hangon, hanghordozással. Mert minden más olyan gügyögősnek látszik. Pedig a totyogók sokszor jobban veszik az üzenetet a kutatások szerint, ha “éneklősen” beszélnek hozzájuk. Tudod, ez az a hang, amit ki nem állhatsz, mert túlhangsúlyoz, túl magas, túlontúl túlzás. Az anyukák és úgy általában a nők hajlamosabbak zsigerből ezt a hangot használni, ha pici gyerekkel beszélnek, érdemes ezt eltanulni tőlük, mert a gyerekeknek biztonságot nyújt ez a hang.

Másrészről viszont az apukák hanghordozását nem kell teljesen leépíteni, mert azt is kimutatták a kutatók, hogy ők jobban le tudják szerelni a totyogók hisztijét. Az apukák gyakrabban használják ösztönből azt a taktikát, hogy nem akarják megoldani a helyzetet, ha épp idegösszeomlást kap a kétéves gyermekük, csak megállapítják, hogy épp hogyan érzi magát. “Most nagyon mérges vagy. Annyira szeretnél egy kekszet, hogy mindjárt felrobbansz.” Eddig jó is lenne, de utána gyakran úgy folytatják, hogy hatalmi harcot csinálnak a hisztiből. Mert idegesítő, és mert tényleg hatalmi harcnak tűnik. De ahelyett, hogy büntetésbe raknád ilyenkor a gyermekedet, inkább csak maradj a megértő hozzáállásnál, és mondd el neki, miért nem ehet most azonnal kekszet. Előbb-utóbb abbahagyja a hisztit.

Három gyakori hiba, amit az apukák követnek el a totyogókkal

Kivonod magad a játékból

Egy hosszú munkanap után érthető, hogy semmi kedved még két órát ugrálni a gyerekeddel a játszótéren, de az a helyzet, hogy a jelenléted, a közös játszás építi a kötődést, ezért érdemes testben és lélekben is együtt lenni a gyerekeddel este. Egy kis szemléletváltást idézz elő magadnál, mondd azt, hogy ebben a pillanatban nem létezik más, csak te és a kicsi gyereked, akivel szeretnél örömteli perceket eltölteni. Tedd le a telefonod, kapcsold ki a számítógéped, és csak merülj el vele a játékban.

Azt hiszed, hogy anya a kedvenc

Az elején, újszülöttkorban valóban anya volt az első és megismételhetetlen, de a totyogókorba lépve már egyre szélesedik a gyermek kíváncsisága, és fel akarja fedezni az anyán kívüli világot is. Minél több tevékenységbe kapcsolódj be a gyermeked körül. Legyél te az, aki esti mesét olvas, vagy aki megeteti, vidd el egyedül sétálni, ugorjatok el kettesben a boltba… A hétköznapi kötelező dolgokat tedd közös apa-gyerek programmá, és meglátod, nem csak anyának áll a világ.

Olvass még többet a totyogókkal való kapcsolatról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top